Ashlee Simpson és Evan Ross a házasságot tervezgetik
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Ashlee és Evan mindössze nyolc hónapja találtak egymásra, de máris az esküvőt és babákat terveznek.


2011-ben bombaként robbant a hír, amikor kiderült, hogy Ashlee Simpson és Pete Wentz házassága végérvényesen megromlott, így a fiatalok házasságuk felbontását kérvényezték. Ashlee sokáig tengette magányosan napjait és rövidebb-hosszabb ideig tartó randizgatások után tavaly júliusban talált rá a boldogságra a legendás Diana Ross fia, Evan mellett; hat hónap boldogság pedig bőven elég is volt Evannak ahhoz, hogy feltegye Ashnek a minden nő életében oly jelentőségteljes kérdést, melyre boldogan mondott igent és már a menyegzőt tervezgetik.
„Őszintén? Már most elmehetnénk és összeházasodhatnánk bárhol a világon. Szeretnénk már házasok lenni. Szerelmesek vagyunk egymásba” – nyilatkozta sugárzó mosollyal Ashlee nemrégiben az E! Newsnak.
Érdekesség, hogy Ash és Evan már ki is választották az esküvő időpontját, és bár a vőlegény édesanyja, Diana éppen turnézik, a távolból is igyekszik a pár segítségére lenni az esküvő lebonyolításával kapcsolatban.
„Az esküvő és az eljegyzési parti minden pillanatába bevonjuk őt, ahogyan az életem minden momentumában szerepet játszik. Ő a világ leghihetetlenebb édesanyja” – áradozott Dianáról Evan.
Természetesen a baba téma is terítékre került a szerelmesek között, hiszen Ashlee-nek van egy imádni való kisfia, Bronx, akiért a leendő nevelőapuka is rajong, így a színész egy percig nem rejtette véka alá, hogy nagyon szeretne gyerekeket. „Ez Ashlee-n múlik, de én nagyon szeretnék gyerekeket, hiszen annak idején együtt nőttem fel 10 testvérrel.”

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Kiderült, kit tart tökéletesnek a szerepre.
Szeretne magánéletet.
Rajongói szerint kés alá feküdt.
Titokban ismét bővült a családjuk.
Bevették a palotát a Blackpink tagjai.
Mandy Teefey a lányával közös lépeket rakott ki.
A szeme és az orra lett gyanús.
Van olyan is, akiről még nem tudni biztosan, hogy mi lesz a sorsa.
A színésznő korábban szintén hasonló nyilatkozatot tett.
A magyar Jack Sparrow találkozott a színésszel.