Júniusban Debrecenbe jön a Walking Papers
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Idén Gilby Clarke mellett egy másik volt Guns N' Roses-tag is Magyarországra érkezik; Duff McKagan basszusgitáros és együttese, a Walking Papers.
A Guns N' Roses egykori basszerosa, Duff McKagan idén áprilisban igen elfoglalt – mivel segítségére sietett volt zenekarának, és ideiglenesen (öt dél-amerikai fellépés erejéig) helyettesíti a banda basszusgitárosát, Tommy Stinsont.
Azonban ezt követően Duff visszatér jelenlegi együtteséhez, a Walking Papershöz. A bandát 2012-ben alapította a Pearl Jam gitárosával, Mike McCreadyvel, Barrett Martin dobossal, Jeff Angell énekes/gitárossal és Ben Anderson billentyűssel. Mike a Pearl Jam zsúfolt programjai miatt kilépett a zenekarból, mivel az ideje nem engedte, hogy egyszerre játsszon mindkét csapatban. A többi tag azóta is együtt zenél.
Így hát a négy tagból álló Walking Papers idén európai turnéra indul, amely során érintik hazánkat is; legnagyobb örömünkre június 14-én a debreceni Roncsbárban kocertezik majd Duff McKagan és együttese.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Hűha, így repül az idő!
Ritkán jelennek meg együtt nyilvánosan.
Új színész kaphatja meg a szerepet.
Kiderült, kit követ a Szörnyeteg harmadik évada.
Beperelték az egyik dala miatt.
Jelentkezett egy szerepre.
Újra találkoztak a válás benyújtása után.
Esélyes, hogy felhagy a színészettel.
Még mindig tart a válás.
Elárulta, hogy miért.