Starity

Munky: „Visszatért a varázs”

2014. június 14. 18:06   |   Szerző: Fannycska999

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A KoRn gitárosa a Loudwire-nek adott interjújában beszélt zenésztársa, Brian "Head" Welch visszatéréséről az együttesbe.

hirdetés
Munky: „Visszatért a varázs”

A Korn gitárosa, Brian „Head” Welch 2005-ben, 12 év után kilépett a KoRnból, és csak nyolc évvel később, 2013-ban tért vissza. Az együttes tavaly kiadott, tizenegyedik stúdióalbumán, a The Paradigm Shiften már ő is közreműködött, rajongói és kollégái örömére.

A KoRn jelenleg is turnézik, pillanatnyilag nyári fesztiválokon lépnek fel. A napokban, egyik fellépésük előtt a Loudwire magazin arról kérdezte az együttes gitárosát, James „Munky” Shaffert, hogy milyen újra Headdel dolgozni.

„Ezt a helyzetet mindig egy háromlábú kutyához hasonlítom. Egy ideig elboldogulsz vele, és nekünk jó sokáig kellett, de mióta visszajött [Head], olyan, mintha minden a helyére került volna. Minden fellépésen érezzük ezt, visszatért a varázs” – mondja Munky.

„A menedzsereink először nem akarták, hogy akárkinek elmondjuk, hogy Head visszajött – folytatja a gitáros –, hiszen sok időt töltöttünk külön. Nem tudtuk, hogy működni fog-e a dolog. Az első napon úgy voltunk vele, hogy 'Hé, ez fantasztikus!', a második napon pedig már fel is hívtam a menedzsmentet, és megmondtam nekik, hogy minden rendben lesz.”

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek