Újra együtt a Destiny's Child!
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Michelle Williams, Beyoncé Knowles és Kelly Rowland újra együtt hallható egy új dalban, mely Michelle albumán fog majd helyet kapni. A Say Yes című dalhoz már elkészült a kisfilm is.
hirdetés
Michelle Williams, az egykori Destiny's Child tag idén szeptember 9-én fogja a boltok polcaira helyezni új lemezét, a Journey to Freedom-ot. Már több dal is megjelent az albumról, számszerint három: elsőként az If We Had Your Eyes debütált, másodikként a Fire jelent meg, és legutóbb a Say Yes látott napvilágot, melyet Beyoncéval és Kelly Rowlanddel közösen készített el.
A lányok mostanában zeneileg is újra egymásra találtak – amellett, hogy szétválásuk óta is szoros kapcsolatot ápolnak egymással – hiszen Kelly albumán is hallható volt egy közös dal, a You Changed, illetve Beyoncé Superpower című kisfilmjében is láthatóak voltak együtt.
Legutóbbi közös projektjük a már feljebb említett Say Yes című dal, és annak kisfilmje, amely ma jelent meg a Good Morning America reggeli showjában. Csekkoljátok ti is!
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
A magánéletéről mesélt.
Elárulta, mi okozta a legnagyobb gondot.
A kifutón jelentek meg a párizsi divathéten.
Újra szingli az énekesnő.
Kimaradt sok dolog az életéből.
Még mindig csatázik a két család.
Nem örülnek a rajongók.
Megkezdődött a ceremóniasorozat.
Új életet kezdett, és azóta jól van.
Itt a hivatalos előzetes!











