Autóbalesetet szenvedett a Hooligans
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Hooligans tagjai épp egy koncertjükről tartottak hazafelé, amikor karamboloztak.
hirdetés
A Blikk számolt be a hírről, miszerint a Hooligans együttes tagjai éppen egy koncertjükről tartottak hazafelé, mikor egy az átlagosnál nagyobb testű őzbe ütköztek. A történtek után természetesen a banda rögtön megnyugtatta a rajongókat, hogy senkinek sem esett nagyobb baja.
„Hatvankét napos turnénk van kisebb megszakításokkal, most egyben tízet nyomunk le. A baleset a harmadik napon történt, amikor Cigándról indultunk haza a fővárosba... Balról nekünk jött egy nagy őz, és a jobb oldalával elvitte a kocsi elejét. Még jó, hogy a sofőrnek volt annyi lélekjelenléte, hogy amikor meglátta az állatot, lefékezett” – nyilatkozta az oldalnak az együttes dobosa, Endi.
Az őznek ugyan nekimentek, de egyik tagnak sem lett komolyabb baja, mindössze a kocsit érték kisebb-nagyobb károk, valamint az állat is szerencsésen megúszta a balesetet, hiszen el tudott futni.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
A magánéletéről mesélt.
Elárulta, mi okozta a legnagyobb gondot.
Hát persze, hogy ő is ott volt!
Újra szingli az énekesnő.
Kimaradt sok dolog az életéből.
Még mindig csatázik a két család.
Nem örülnek a rajongók.
Megkezdődött a ceremóniasorozat.
Felbolydult New York városa.
Új életet kezdett, és azóta jól van.











