Starity

Alizée őszi turnéja elmarad

2014. szeptember 25. 16:04   |   Szerző: Melle Ketrin

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Rossz hír Alizée rajongóinak: 2 hónappal a Blonde Tour kezdete előtt bejelentették, hogy a koncertek mégsem kerülnek megrendezésre a meghirdetett időpontokban.

hirdetés
Alizée őszi turnéja elmarad

Egy évvel ezelőtt Alizée büszkén vehette át a Danse avec les stars 4 győztesének járó trófeát, majd úgy tűnt, a Moi... Lolita énekesnőjének karrierje ismét felfelé ível. Szerető társra talált táncpartnerében, Grégoire Lyonnet-ben, majd tavasszal készen új frizurával és egy új lemezzel tért vissza a zenei életbe.

Hatodik stúdióalbumát Pascal Obispo, Zazie és Lionel Florence közreműködésével készítette el, mely Blonde címmel jelent meg. Nem sokkal később bejelentette, hogy ismét színpadra lép ősszel, a Blonde Tour keretein belül. A rajongók örömmámorban úsztak, akik tehették, azonnal megvásárolták a koncertjegyeket elővételben, a külföldiek pedig igyekeztek szállást foglalni a nagy eseményre.

hirdetés

Azonban a lemezeladások most sem voltak túl kecsegtetőek, mely elsősorban a promóció hiányának köszönhető. Alig két hónappal a turné kezdete előtt a szervezők bejelentették, hogy Alizée őszi turnéja elmarad. A rajongók nagyon csalódottak lettek, s azt is felháborítónak találták, hogy a hírt mégcsak nem is maga az énekesnő közölte a rajongóival.

Pár nappal később Alizée egy Facebook-üzenetben fejezte ki sajnálatát a turné miatt, de állította, ez csak egy halasztás, bár kevés esély van arra, hogy a turnét valaha is megtartsák.

Nem sokkal később Alizée bejelentette, hogy a Danse avec les stars turnéján viszont részt vesz majd, mely decemberben veszi majd kezdetét.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés


Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek