A Little Big Townnal turnézik Brett Eldredge
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Brett Eldredge és a Day Drinkin’ előadói közös turnéra indultak. A csapat és Brett már 5 show-n túl vannak, amiket még 9 állomás követ.
hirdetés
Az év együttese és Az év feltörekvő előadója most közösen szórakoztatják a rajongókat, ugyanis a sármos Brett elkísérte a Little Big Townt legújabb, Pain Killer névre elkeresztelt koncertsorozatuk keretein belül, amire Sam Hunt turnéjához hasonlóan már nem lehet jegyeket kapni. Bár már túl vannak a kezdetén, még kilenc állomás hátravan.
A banda és Brett tegnap, november 15-én Atlantában léptek fel, majd ezt követi november 20-án egy szupershow Broomfieldben. A Pain Killer koncertsorozat keretein belül Brett és a Little Big Town színpadra lép többek közt Wichitában, Detroitban, Mount Pleasantban, és Green Bayen is, végül Rockfordban fejezik be a munkát.
Azt még nem tudni, hogy Brett mikor szervez saját turnét, de a pollstar.com adatai szerint van egy még meg nem nevezett fellépése az énekesnek, ami talán turnéja kezdete is lehet. A rajongók nagy örömére viszont Mr. Eldredge új albumot ígért 2015-re, és lehetséges, hogy jövőre megkapjuk az első turnét is tőle.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Cara Delevingne az első nyíltan leszbikus nő a Playboy nyomtatott címlapján.
Harmadik gyermekét várja.
Évek óta nem vállalt színészi munkát.
Kiderült, hogy mi okozta a halálát.
Szorongást okozott nála a teste változása.
Már nem kell a régi barátainak.
A sztárpár elárulta, hogy kislány vagy kisfiú lesz-e.
Kiderült, meddig titkolták, hogy együtt vannak.
Súlyos betegséget diagnosztizáltak a lányoknál.
Megtartották az esküvőt.











