Magazin - Keresés eredménye
Lemezbemutató turnéra indul az AWS
A népszerű metálzenekar tavaly megjelent Innen szép nyerni című lemezének bemutató turnéja február 7-én indul.
Elmarad a Nickelback teljes idei turnéja
Chad Kroeger elhúzodó gyógyulása miatt kénytelen a csapat lemondani a turnét.
A Little Big Townnal turnézik Brett Eldredge
Az év feltörekvő előadója a Little Big Townt kíséri el turnéjukon.
Percek alatt fogytak el a jegyek Sam Hunt turnéjára
A country-előadó nemrég jelentette be első turnéja állomásait, amire percek alatt keltek el a jegyek, de úgy látszik, hogy mégsem az összes, hiszen még...
2013-ban indul Maite Perroni turnéja
Tavaly indult volna Maite Perroni Europe Tour elnevezésű turnéjára, ám valamilyen oknál fogva ez meghiúsult. Viszont most úgy tűnik, hogy 2013-ban...
Hírkereső
Legolvasottabb hírek
Cara Delevingne az első nyíltan leszbikus nő a Playboy nyomtatott címlapján.
Harmadik gyermekét várja.
Évek óta nem vállalt színészi munkát.
Kiderült, hogy mi okozta a halálát.
Szorongást okozott nála a teste változása.
Már nem kell a régi barátainak.
A sztárpár elárulta, hogy kislány vagy kisfiú lesz-e.
Kiderült, meddig titkolták, hogy együtt vannak.
Súlyos betegséget diagnosztizáltak a lányoknál.
Megtartották az esküvőt.













