Starity

Véget ért William Levy és Elizabeth Gutiérrez kapcsolata

2014. december 07. 15:03   |   Szerző: Ancsu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

William és Elizabeth ismételten véget vetett 11 éve tartó szerelmüknek.

hirdetés
Véget ért William Levy és Elizabeth Gutiérrez kapcsolata

Elizabeth Gutiérrez és William Levy még 2003-ban ismerkedett meg egymással egy valóságshow-ban. Már ekkor komolyra fordult kettejük kapcsolata, ugyanis három évvel a műsor után megszületett első közös gyermekük, aki a Christopher Alexander Levy Gutiérrez nevet kapta szüleitől, majd 2010-ben a második gyermekük is világra jött, aki a Kailey Alexandra Levy Gutiérrez nevet viseli.

A sztárpár kapcsolata egyébként elég viharos volt, hiszen a színész sokszor félrelépett, valamint 2011-ben véget is vetettek kapcsolatuknak, ám pár hónappal később újra együtt lehetett őket látni. A 34 éves színész, aki jelenleg Uruguayban dolgozik, a spanyol People magazinnak árulta el, hogy közte és gyermekei anyja, Elizabeth Gutierrez között véget ért a szerelem.

Bármilyen döntést is hozunk, mint pár, az csak és kizárólag kettőnkre tartozik. Senki másra nem. Csak annyit kérek, tartsák ezt tiszteletben, valamint Elizabeth-et és a gyermekeimet is – nyilatkozta szűkszavúan Levy. Mikor a sajtó megkereste a színésznőt is az üggyel kapcsolatban, ő még szűkszavúbban nyilatkozott: Nincs mit mondanom, köszönöm!

Így mutatott együtt a kis család

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek