Ezért nem tudod kiverni a fejedből az Uptown Funkot
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az MTV megkérdezett egy szakértőt, hogy mi is áll annak hátterében, hogy ekkora sikereket ér el Mark Ronson és Bruno Mars slágere.
Tavaly november 9-én debütált Mark Ronson legújabb dala, a '80-as évek hangulatát idéző Uptown Funk, amit Bruno Mars közreműködésével készített el, 10 nappal később pedig megérkezett a hozzá készült videoklip is. Közös szerzeményük rögtön belopta magát az emberek szívébe és már csak idő kérdése volt, hogy mikor hódítja meg a slágerlisták csúcsát. A nagy nap pedig nemrégiben elérkezett, amikor is sikerült letaszítaniuk Taylor Swiftet a trónról és azóta is a Billboard Hot 100, valamint az iTunes első helyén csücsülnek.
Az MTV által felkeresett zenekutató, Joe Bennett elmondása szerint a nagy siker hátterében többek között az is áll, hogy nem egy tipikus mai dal. Egy kicsit lassabb a tempója, mint azoknak, amiket általában a mai kortárs popzenében megtalálunk. A legtöbb kortárs popdalban átlagosan 120 ütem van percenként, ebben pedig 115, így kitűnik közülük. Zeneileg ettől egy kicsit menőbb a hangzása, mint bármi másnak, ami jelenleg népszerű. Nem olyan örjöngős, hanem sokkal fesztelenebb.
Így nem meglepő, hogy Mark, Bruno és bandája hatalmas bulit csaptak a héten Ellen DeGeneres talkshow-jában, amikor az Uptown Funk egy kicsit felturbózott változatát adták elő. Fellépésükbe bevonták a közönséget is, az emberek pedig felhőtlen boldogsággal táncoltak és énekeltek együtt velük, mitöbb, még maga a műsorvezetőnő is táncra perdült, akiről amúgy is köztudott, hogy odáig van a honolului énekesért.
Tulajdonképpen egy jammelésből született meg a dal. Azt hiszem egy olyan dallam volt, amit Bruno szokott játszani a fellépések hangpróbáin
- árulta el az MTV Newsnak Ronson, aki folyamatosan Mars nyomában volt a Gorilla turné alatt, ugyanis ekkor írták meg és rögzítették a slágert, ami egyre csak szárnyal.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Hűha, így repül az idő!
Ritkán jelennek meg együtt nyilvánosan.
Új színész kaphatja meg a szerepet.
Kiderült, kit követ a Szörnyeteg harmadik évada.
Beperelték az egyik dala miatt.
Jelentkezett egy szerepre.
Újra találkoztak a válás benyújtása után.
Esélyes, hogy felhagy a színészettel.
Még mindig tart a válás.
Elárulta, hogy miért.