Starity

Készül Tarja új kisfilmje

2015. március 02. 19:07   |   Szerző: TarjaNightwish

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Még idén bemutatja az énekesnő azt a kisfilmet, amelyet a Corazón muerto című film betétdalához forgat.

hirdetés
Készül Tarja új kisfilmje

Januárban számoltunk be arról, hogy a finn énekesnő ismét stúdióba vonult, ám ezúttal nem új lemeze készületeinek céljából, hanem hogy felvegye a Corazón muerto (Halott szív) című argentin film betétdalát. Az egykori Nightwish-pacsirta kicsit sem vesztegeti idejét, hiszen helyt kell állnia, mint édesanya, emellett a finnországi The Voice-ban is feltűnik, mint mentor.

Mindezek mellett a 2013-ban megjelent korongja, a Colours In The Dark turnéja ismételten kezdetét vette, amely Colours In The Road néven fut és idén ér véget hivatalosan. Az új lemez sem maradhat ki az énekesnő tevékenységeiből, amely jövőre fog a boltok polcaira kerülni.

A filmmel kapcsolatban néhány kép kíséretében a mai nap megtudhattuk azt, hogy az An Empty Dream névre hallgató dalhoz már javában forgatják a kisfilmet, amely még az idén bemutatásra fog kerülni.

11041829_811089995637715_50705848944189711043049_811089992304382_77260612440530110644939_811090152304366_8003988677782671546047_811090072304374_1920462309626571

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek