Itt van Carly Rae Jepsen új száma
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Csak pár órája hallgathtó teljes egészében a kanadai énekesnő várva várt új száma, az I Really Like You!
Mint már korábbi cikkünkben olvashattátok, a híres-nevezetes Call Me Maybe énekesnője idén visszatér. Carly úgy tűnik, készen áll megint a slágerlisták élére küzdeni magát, legalábbis ezt a következtetést vonhattuk le vadiúj dalának előzeteséből – sőt, most már magából az egész dalból.
Az I Really Like You csak pár órája lepte el az internetet, méghozzá első kézből nem a kanadai énekesnő által. Miután a szám akarata ellenére kiszivárgott, már inkább ő is megosztotta VEVO-csatornáján.
Bár a rajongóknak mindig öröm, ha hamarabb kapnak kézhez egy-egy információt vagy felvételt, maga Carly minden bizonnyal abban reménykedik, hogy a dalhoz még februárban leforgatott klippel nem járnak hasonlóképpen, és az csak az általuk elgondolt időben lát majd teljes egészében napvilágot. Annyi mindenesetre biztos, hogy a videó mellékszereplői olyan hírességek, mint Justin Bieber vagy Tom Hanks.
A dal már az iTuneson is elérhető kislemez formájában, amely az énekesnő harmadik stúdióalbumának előfutára.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Hűha, így repül az idő!
Ritkán jelennek meg együtt nyilvánosan.
Új színész kaphatja meg a szerepet.
Kiderült, kit követ a Szörnyeteg harmadik évada.
Beperelték az egyik dala miatt.
Jelentkezett egy szerepre.
Újra találkoztak a válás benyújtása után.
Még mindig tart a válás.
Esélyes, hogy felhagy a színészettel.
Bejelentést tett a Netflix.