Klippremier: Björk – Lionsong
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A napokban került fel Björk hivatalos YouTube-csatornájára Lionsong című dalának a videója, amely a Vulnicura albumának az első videoklipje.
hirdetés
Az énekesnő új albuma, a Vulnicura fizikai verzióban csak március 16-án jelenik meg, bár a szivárgások miatt már januárban elérhetővé vált az iTuneson. A lemez fő koncepciója a szakítás, hiszen az énekesnő 13 évig tartó kapcsolatának a végét mutatja be, és ehhez a témához igazodik az új videoklip is.
Az klipet a Biophilia óta Björkkel dolgozó Inez & Vinoodh alkotópáros rendezte. A drámai videoklipben az énekesnő feltárja szívét a rajongóknak, miközben azon tépelődik, hogy a tőle elhidegült férfi vajon visszatalál-e még hozza. Az énekesnő a Vulnicura borítóján is látható szettben, fekete latexruhában és tollszárakból készült sárga-kék fejdíszben látható, a mellkasán egy nyílt sebbel, ami a szakítás fájdalmát szimbolizálja.
Olyan, mintha mikroszkóp alatt látnánk, feltárja a szívét, miközben beránt bennünket saját sebének véres galaxisába
– mondják Björk karakteréről a klip rendezői.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
A magánéletéről mesélt.
Elárulta, mi okozta a legnagyobb gondot.
Hát persze, hogy ő is ott volt!
Újra szingli az énekesnő.
Kimaradt sok dolog az életéből.
Még mindig csatázik a két család.
Megkezdődött a ceremóniasorozat.
Nem örülnek a rajongók.
Felbolydult New York városa.
Új életet kezdett, és azóta jól van.











