Victoria Justice kiszőkült
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Nickeoldeon egykori sztárja a Kode magazin kedvéért festette szőkére hajkoronáját.


A fiatal színésznő ezúttal a Kode magazinnak állt modellt, ám ez áldozattal is járt. Gyönyörű barna frizurájától volt kénytelen megválni a fotózás kedvéért, melynek eredményeképpen egy teljesen új lányt kaptunk.
A szöszis hírt a 22 esztendős híresség Instagram-profljára is posztolta, s úgy tűnik, hogy ez az információ rajongói körében majdhogynem osztatlan sikert aratott. Persze akadtak olyan tisztelői is, akik sokkal jobban örültek volna akkor, ha Vic megtartja régi hajszínét.
Justice kisasszonyból mára már igazi felnőtt nő lett, amit ezek a fényképek is bizonyítanak. Semmi kétség afelől, hogy a fotók fantasztikusra és meglehetősen merészre sikeredtek. A színésznővel egyébként interjút is készítettek, mely során többek között az alábbiakat mondta: Az vagyok, aki vagyok. [...] Legtöbbször próbálom a magánéletemet magamnak megtartani, s nem vagyok az a lány, aki mindig kint lóg, partikra jár, iszik és drogozik.
Fotók: Kode magazin

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Ha lehetne, kimaradna a botrányából.
Beadta a válási papírokat
Elárulta, mi ennek az oka.
Kifütyültékőt a szurkolók.
Egy időre jegeli a barátságot.
Kénytelen volt reagálni a botrányra.
Nagyon haragszik rá.
Kifütyülték a Super Bowlon
Még mindig alig hiszi el, hogy elment az énekes.
Még több kínos dolog derült ki.