Megtalálta élete szerelmét Kellan Lutz
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Kellan és Annalyne kapcsolata egy jótékonysági akció közben vált szorosabbá, melyben mindketten részt vettek.
A Twilight-filmek sztárja, Kellan Lutz már jó ideje együtt van kedvesével, AnnaLynne McCorddal, de csak akkor vált komolyabbá a kapcsolatuk, amikor New Orleansban segédkeztek a St. Bernard Project házépítési munkálatainál.
„Ismeritek azt az érzést, amikor egyszer csak elkezditek figyelni az illetőt, akivel együtt vagytok, és rájöttök, ő az, akire egész életetekben vágytatok? Én ezt éltem át Kellannal. Mindketten más-más munkát végeztünk, ő a plafonon csavarozott valamit, amikor felnéztem rá, és tudtam, csak ő kell nekem!” – nyilatkozta AnnaLynne, majd hozzátette, egyáltalán nem érdekli, hogy Kellan fog-e még filmet forgatni, vagy valami egész mással foglalkozik majd, a lényeg, hogy hasonlóan gondolkodnak az élet nagy dolgairól, és hogy tudja, bármikor számíthat a segítségére.
A párról már nyáron az a pletyka járta, hogy együtt vannak, de akkor még egyikük sem nyilatkozott a kapcsolatukról.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Hűha, így repül az idő!
Ritkán jelennek meg együtt nyilvánosan.
Új színész kaphatja meg a szerepet.
Beperelték az egyik dala miatt.
Kiderült, kit követ a Szörnyeteg harmadik évada.
Jelentkezett egy szerepre.
Esélyes, hogy felhagy a színészettel.
Még mindig tart a válás.
Elárulta, hogy miért.
Nagyon aranyos fotókat posztolt a modell.