Starity

Még legalább öt évig kalandozik a Doki

2015. április 11. 16:04   |   Szerző: LoveNessa

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A BBC bejelentette, hogy még minimum öt évadon keresztül élvezhetjük a Doctor Who című sorozatot.

hirdetés
Még legalább öt évig kalandozik a Doki
Fotó: BBC

1963. november 23-án került adásba a Doctor Who című széria legelső epizódja. A klasszikus sorozat 26 évadot élt meg és 1989. december 6-án vetítették le a legutolsó részét az Egyesült Királyságban, ezzel pedig lezárult egy korszak. Ez azonban nem maradt sokáig így, hiszen 2005. március 26-án ismét útjára indult a sorozat Christopher Ecclestonnel a főszerepben.

Az új Doctor Who a fiatalabb korosztályt is magával ragadta – ami főként a fiatal Dokiknak, Ecclestonnek, David Tennantnek és Matt Smithnek az érdeme –, így a rajongótábor egyre csak nőtt. A whovianök jelenleg a kilencedik évad premierjére várnak lázasan, melyre a tervek szerint ősszel kerül sor, de aggodalomra semmi ok: még jó ideig nem kerül pont a történet végére, ugyanis a sorozat executive producere, Steven Moffat elárulta, hogy még legalább öt évig a képernyőkön marad a Doki és TARDIS-a, valamint hűséges útitársai.

Úgy gondoltam, hogy 10 évig fog tartani. Sőt, nem is gondoltam volna, hogy kitart 10 évig, ugyanis anno beültem egy szobába a BBC Worldwide-dal a következő öt évre vonatkozó terveikről beszélgetni. De kiderült, hogy minimum 15 évre terveztek. De akár 26 is lehet belőle – osztotta meg Moffat a Doctor Who magazinnal.

A hazánkban Ki vagy, Doki? címen ismert sorozat új évadát jelenleg a walesi Cardiffban forgatják, ahol nemrégiben csatlakozott a stábhoz a Trónok harcából ismert Maisie Williams is.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek