Starity

Ewan McGregor lesz Lumière

2015. április 24. 11:11   |   Szerző: Lindsay019

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A héten újabb művészek neve került bejelentésre A Szépség és a Szörnyeteg élőszereplős változatának stáblistájáról.

hirdetés
Ewan McGregor lesz Lumière

A meserajongók azóta lázban égnek, hogy a Disney bejelentette egyik legsikeresebb rajzfilmjének, A Szépség és a Szörnyeteg élőszereplős változatának érkezését. Szinte azonnal meg is indultak a találgatások, hogy vajon milyen neves színészeket szerződtetnek le az igencsak ígéretesnek tűnő adaptációhoz. Január óta folyamatos várakozás tapasztalható, hiszen akkor jelentette be Emma Watson, hogy ő játssza majd az egyik főszerepet, azaz a szépséges Belle-t.

Március 5-én kiderült, hogy Szörnyetegünk is van már, Dan Stevens személyében, valamint már ekkor szárnyra kapott az a hír is, hogy Luke Evans lesz Gaston, mely információ aztán valóban hitelesnek bizonyult. Alig két héttel ezelőtt újabb kulcsfontosságú szereplőről hullt le a lepel: Sir Ian McKellent választották ugyanis Tik-Tak úr szerepére.

hirdetés

Miután korábbról azt is tudni lehetett, hogy Josh Gad bújik majd Le Fou bőrébe, s Emma Thompson Kanna mamaként lesz látható, a legtöbben arra voltak kíváncsiak, hogy vajon ki játssza majd kedvenc gyertyatartónkat, Lumière-t? Nos, a találgatásoknak ezennel vége! A hét elején bejelentésre került, hogy a francia gavallér megformálója sokak örömére Ewan McGregor lett.

Egy nappal később máris újabb nevet jelentettek be: Stanley Tucci is látható lesz a produkcióban, aki egy régi-új karakter, Cadenza hangját kölcsönzi majd. Cadenza nem más, mint a bálteremben álló zongora, amely eljátssza az ikonikus Szépség és a Szörny című dalt.

A film stáblistája boldogságunkra folyamatosan bővül az IMdB oldalán, így egyre több mellékszereplő személye is napvilágot lát. Már azt is tudni lehet, hogy a jelenlegi állás szerint 2017. március 17-én szeretnék majd bemutatni a filmet az Egyesült Államokban. A mozit Stephen Chbosky forgatókönyve alapján Bill Condon rendezi majd.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés


Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek