Starity

Roger Taylor: „Úgy éreztem magamat, mint Zayn Malik”

2015. április 26. 20:08   |   Szerző: Jolie_77

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Duran Duran dobosa is jelen volt a Careless Memories fotókiállítás megnyitóján Birminghamben és szívesen mesélt a bandával töltött több mint harminc évről.

hirdetés
Roger Taylor: „Úgy éreztem magamat, mint Zayn Malik”

A Duran Duran dobosa is jelent volt a Careless Memories fotókiállítás megnyitóján Birminghamben és szívesen mesélt a bandával töltött több mint harminc évről. 

– Milyen érzés szembenézni a harminc évvel fiatalabb éneddel? 

– Tulajdonképpen olyan, mintha az egyik gyerekemet látnám. 

– Ilyen korban kevés ember életét dokumentálják ilyen részletesen. 

– Ez nagyszerű, mert ilyen fiatalon nem is fogod fel, mi történik veled. Minden olyan gyorsan történik, így fantasztikus, hogy megörökítették. 

– Denis [O'Regan, a fotós, aki a képeket készítette a bandáról] hatalmas szabadságot kapott, bármikor és bárhol fotózhatott titeket. 

– Láthatod a különböző hangulatokat. Néhányon boldognak látszunk, másokon pedig... nyilvánvalóan volt egy kis feszültség a háttérben. Nagyon érdekes látni, ahogyan a különböző személyiségjegyek és hangulatok előjönnek, aminek a megörökítésében Denis nagyon jó volt, mert mindenhol ott volt, mint a légy a falon. Ott volt a színfalak mögött. A repülőgépen. Olyan volt, mint egy pillantás a fényes máz mögé. Denis olyan megnyerő személyiség volt, hogy úgy kezeltük, mint egy régi barátot – ahogyan nem sok embert kezeltünk. 

– Milyen érzés volt az a turné? Szupersztárok voltatok Nagy-Britanniában és éppen betörtetek az Egyesült Államokba. 

– Azt hiszem, enyhén sokkolt, hogy milyen gyorsan elértük a csúcsot. Sosem gondoltam, hogy a banda ilyen világméretű sikert arat két vagy három éven belül. Szóval ez igazi sokk volt. Olyan volt, mintha egy fékevesztett vonaton lettünk volna. Néha mintha nem tudtuk volna irányítani a végzetünket, mert ott voltak a lemezcégek, a menedzserek, az ügynökök és ők intéztek mindent. 

– Mennyire voltak vadak a Vad Fiúk? [Utalás a banda egyik világslágerére, a The Wild Boysra] 

– Nem voltunk annyira vadak, ahogyan várnád. Az emberek azt hiszik, hogy mi voltunk a címbeli vad fiúk, de igazából azzal voltunk elfoglalva, hogy keményen dolgoztunk. Négy év alatt három albumot készítettünk. Állandóan turnéztunk. Ez kemény munka volt. A jó dolog az, hogy egy olyan városból származunk, ami híres a munkaszorgalomról, szóval boldogan dolgoztunk. De ettől eltekintve egyáltalán nem különböztünk a többi 23 évestől. Jól szórakoztunk, de közben nagyon keményen dolgoztunk. 

– Az amerikaiak reakciója bizonyára lenyűgözött titeket. 

– Olyan volt, mintha körülbelül 20 perc alatt a semmiből hősökké váltunk volna. Egyik nap még a Rum Runnerben [felkapott birminghami szórakozóhely] játszottunk a Broad Streeten, másnap pedig a Madison Square Gardensben [világhírű New York-i koncertterem]. Sosem fogom elfelejteni, hogy a szüleimet repülőn hozattam Birminghamből New Yorkba, eljöttek megnézni minket a Madison Square Gardensben és teljesen odavoltak. Ez a kissrác, aki néhány évvel korábban a szobájában dobolt, most hirtelen a világszínpadon játszott. Hihetetlen pillanat volt. 

– Nem aggódtak amiatt, hogy nincs egy rendes szakmád, amire támaszkodhatsz? 

– Még mindig visszhangzanak azok a szavak a fülemben. Popsztárnak lenni olyan, mint nyerni a lottón. „Kell, hogy legyen mögötted egy szakma.” Szerencsére támogattak engem és megengedték, hogy gyakoroljak és olyan zajt csapjak, amekkorát csak akarok. Sokkal tartozom a szüleimnek. Az édesapám a Rover autógyárban dolgozott Solihullban, de mindig tanult valamit. Nem olyan volt, hogy hazajött a munkából és lement a kocsmába. Leült és megtanult flamencogitáron vagy harmonikán játszani, ilyesmi. Az édesanyám is hasonló volt. Ezt örököltem a szüleimtől és magamtól tanultam meg dobolni. 

– De nem sokkal az amerikai turné után a Duran Duran tagjai feloszlottak, hogy más projekteken dolgozzanak, mint a Power Station [John Taylor és Andy Taylor bandája és az Arcadia Simon Le Bon és Nick Rhodes, amelyben Roger dobolt]

– Nem hiszem, hogy látszott a feszültség azon a turnén, elég boldogok voltunk bandaként. De nem sokkal később az emberek a saját útjukon kezdtek járni és saját projekteket tervezni, szóval talán ez annak a feszültségnek az eredménye volt, amiben tudat alatt éltünk. A rajongók szenvedélye nagyon beszűkíti az életedet. Nézem a One Direction-ös srácokat és a sikerüket, és együttérzek velük. Amikor tiniközönséged van, mindenedet akarják. Sok időt szentelnek neked. Napi 24 órában várnak rád a hotel előtt és ez idővel nagyon nehéz, mert nem sétálhatsz ki az ajtón és nem mehetsz el vásárolni, vagy nem ülhetsz metróra. Azt gondolod „Wow! Bejárják a világot”, de valójában a sikerük rabjai. És ezekben a napokban mindenkinek van már fényképezőgép és kamera a mobilján, szóval állandóan ki vannak téve a veszélynek, hogy a rajongók elkapják őket. De ahogy mondtam, én nem változtatnék. 

– Egy évvel később úgy döntöttél, hogy kilépsz a reflektorfényből. 

– Amikor 1985-ben otthagytam a bandát, pontosan ugyanazokat a szavakat használtam, amit a srác [Zayn Malik], aki kilépett a One Directionből: „Normális életet akarok élni egy ideig.” Ezt akartam. 18-19 éves voltam, amikor elkapott a hírnév és a csúcsig repített, és néhány évig normális életet akartam magam körül. 

– Hiányzott a normális élet, ezért hagytad ott a rivaldafényt? 

– Azt hiszem, ha egy olyan banda tagja voltál, mint a Duran Duran, mindig van egy részed, ami vissza akar jutni oda, szóval csak idő kérdése volt, mielőtt én is visszatértem a bandába és megtörtént a nagy újraegyesülés. Nehéz bármi mást csinálni. Mindig is én voltam Roger Taylor a Duran Duranból, bármit is tettem. Ha a holdra mennék, akkor „Roger Taylor a Duran Duranból a holdra ment” lenne a főcím. Azt gondoltam „Meg kell ragadnom, vissza kell térnem”.

– Könnyű volt megtenni? Voltak viták, amikor közölted, hogy el akarsz menni? 

– Barátok maradtunk [a többi taggal]. Nem vesztünk össze, szóval amikor John [Taylor] felhívott, barátokként tudtunk beszélgetni és képesek voltunk újra együtt dolgozni. 

– Ebben az évben jelenik meg egy új Duran Duran-album, mire számíthatunk? 

– Még nem adtunk neki nevet. Mark Ronsonnal, Nile Rodgersszel és Ben Hudsonnal dolgoztunk együtt. Remek album. Egy kicsit igazán funky, upbeat cuccok. Hasonlít a Notoriousra [a Duran Duran 1986-ban készült albuma]. És vannak rajta igazán hangulatos, mély részek is. Igazi Duran Duran-album, mindenből van benne egy kicsi.

– Mindannyian beszálltatok a dalok írásába vagy csak az egyikőtök volt a hajtóerő? 

– Ez tiszta demokrácia, mindannyian egyenlők vagyunk a bandában, úgy írjuk a dalokat, ahogyan a Beatles tenné. Mind a négyen ott vagyunk a szobában a teljes folyamat során. 

– És mi a helyzet a turnéval? 

– Természetesen tervezzük a turnét, de még nincs semmi lefixálva. Játszunk majd néhány fesztiválon, Barcelonában a Sonar Festivalon, júliusban az Egyesült Államokba megyünk, az egyik nap mi nyitunk a Bestivalon. Lassan újra beindul a gépezet. 

– A Duran Duran jelentős részét képezi a város [Birmingham] zenei történelmének, úgy érzed, hogy megkaptátok azt az elismerést, amit megérdemeltek? Mit szólnál egy kék emléktáblához a Rum Runner helyén vagy egy csillaghoz a Broad Streeten? 

– Nem várunk el semmit. Az emberek tudják, honnan jöttünk, tudjuk, hogy Birminghamben vannak a gyökereink, és erre nagyon büszkék vagyunk. Nem hiszem, hogy van már csillagunk, talán egy nap. 

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek