Starity

Íme a 2015-ös Disney-legendák

2015. július 25. 21:09   |   Szerző: Lindsay019

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Idén is nyolc embert avatnak Disney-legendává a D23 Expo keretein belül, mely augusztus 14. és 16. között kerül megrendezésre.

hirdetés

A Walt Disney Company már 28 éve büszkén tünteti ki azokat, akik jelentősen közreműködtek a Disney-örökségben: ők a Disney-legendák. Utoljára két évvel ezelőtt adták át nyolc embernek eme neves díjat, hiszen mindig a kétévente megrendezésre kerülő D23 Expón kerül erre sor. Nemrégiben pedig fény derült arra is, kik az idei szerencsések. Lássuk!

George Bodenheimer (1958– )

George Bodenheimer 2014 májusában vonult nyugdíjba az ESPN csatorna ügyvezető elnöki székéből, előtte 33 évnyi jelentős karriert élvezhetett, melyet a cég postázójában kezdett 1981-ben. A hierarchiában folyamatosan egyre feljebb küzdötte magát, majd 1996-ban a marketing- és értékesítési részleg alelnöke, 1998-ban pedig a csatorna ötödik elnöke lett. Ezt a szerepét egészen 2012-ig tartotta fenn, amikor visszalépett a mindennapi teendők végrehajtásától.

Andreas Deja (1957– )

Andreas Deja egy valódi láncszem a Disney múltjában, és a modern kor egyik legnagyszerűbb animátora. Deját leginkább a gonoszság gazdag portréiról ismerhetjük fel, hiszen ő animálta Gastont a Szépség és a Szörnyetegben, Jafart az Aladdinban és Zordont Az Oroszlánkirályban.

Emellett viszont olyan hősöket keltett életre, mint az erős Herkules, a koraérett Lilo (Lilo és Stitch – A csillagkutya), az uralkodó Triton király (A kis hableány), a bölcs Odie mama (A hercegnő és a béka), és a szeretnivaló Tigris (Micimackó). 2007-ben kitüntették a nagynevű Winsor McCay-díjjal, méghozzá az animáció művészetéhez való hozzájárulásáért.

Eyvind Earle (1916–2000)

Eyvind Earle az egyik legnagyszerűbb Disney-művész, számos emlékezetes projekthez járult hozzá egyedülálló stílusával, ám látomásának legtisztább megjelenését talán mégis a klasszikus Csipkerózsika vizuális formázása és hátterei adták. Earle karrierje 1951-ben kezdődött a Disney-nél , amikor a Pán Péter hátterein dolgozott.

Ő alkotta meg az 1953-as animációs rövidfilm, a Toot, Whistle, Plunk and Boom kinézetét, mely 1954-ben újabb Oscar-díjat hozott Walt Disney-nek. Legjelentősebb közreműködésének azonban mindenképpen a Csipkerózsika számít. A film szemet gyönyörködtető kinézete, dizájnja és hátterei tökéletesen reprezentálják Earle egyedi stílusát.

Danny Elfman (1953– )

Danny Elfman szerezte Tim Burton Karácsonyi lidércnyomás című filmjének zenéjét és dalait, emellett ő volt Jack Skellington énekhangja is. Számos más Disney-film zeneszerzője is volt: Alice Csodaországban, Bosszúállók: Ultron kora, Dick Tracy, Halott pénz, Flubber – A szórakozott professzor, Good Will Hunting (melyért Oscar-díjra jelölték), Zavaros vizeken, Ösztön, Frankenweenie – Ebcsont beforr, és Óz, a hatalmas.

Ő írta a Született feleségek című ABC-sorozat betétdalát, valamint papírra vetette a Mystic Manor attrakció zenéjét, ami a hongkongi Disneylandben található. Zenéje hallható a Disneyland éves Haunted Mansion Holiday attrakciójában is. Következő Disney-projektjei között szerepel az Alice Csodaországban második része, mely jövőre érkezik.

George Lucas (1944– )

George Lucast a Star Wars-filmek minden idők egyik legsikeresebb filmkészítőjévé tették, ám azt már kevesebben tudják, hogy régóta nagy Disney-rajongó, aki kitörölhetetlen nyomot hagyott a Disney-parkokon. Első projektje a Disney-nél a Captain EO volt, az 1986-os 3D-film, melyet Francis Ford Coppola rendezett, főszerepében pedig Michael Jackson volt látható.

Számos attrakció mutatja a Lucas és Disney közötti elválaszthatatlan köteléket: Star Tours és Indiana Jones Adventure az USA-beli Disneylandben, valamint a tokiói DisneySea-ben, az Indiana Jones Epic Stunt Spectacular a Disney hollywoodi stúdiójában, végül pedig Indiana Jones et le Temple du Péril a párizsi Disneylandben.

Susan Lucci (1946– )

Susan Lucci volt Erica Kane megformálója az ABC mesés szappanoperájában, az All My Childrenben, méghozzá 41 évig. A TV Guide a szerepet egyértelműen a nappali televíziózás egyik leghíresebb karakterének kiáltotta ki, Luccit pedig 21 alkalommal jelölték Emmy-díjra, melyből végül a legjobb színésznőként a 19. jelölését válthatta szobrocskára.

Nem sokkal ezután megkapta csillagát a hollywoodi Hírességek sétányán, mely ceremónia keretein belül Bob Iger, a Walt Disney Company elnöke mutatta be. Az ikonikus színésznő feltűnt még az ABC csatornán a Dancing with the Stars és Hope & Faith című sorozatokban, valamint a Disney Channelen a That's So Ravenben. Jelenleg a népszerű Lifetime-sorozatban, a Devious Maids: Piszkos titkokban szerepel mint a gazdag és csillogó előkelőség, Genevieve Delatour.

Julie Reihm Casaletto

Julie Reihm Casaletto idegenvezetőként kezdte karrierjét a Disney-nél, 1965-ben pedig Disneyland első nagykövete lett. Ezt a szerepet azért hozták létre, hogy segítsenek Waltnak, aki számára egyre nehezebbé vált, hogy személyesen jelenjen meg azokon az eseményeken, melyekre meghívták. Disneyland első nagyköveteként ő lett Disneyland barátságról és boldogságról szóló világhírű lelkének megszemélyesítése. Ő vált azzá a mintává, amit nagykövetek mai napig követnek.

Carson Van Osten (1946– )

Carson Van Osten három évtizeden át keltette életre a Disney-karaktereket a média különböző területein világszerte. Van Osten megbízatása során ő felügyelte a mozgóképpel kapcsolatos reklámok kreatív tartalmát, számos Disney-publikációt, és ő hozta létre az egyik első licensszel kapcsolatos arculati kézikönyvet a Disney Consumer Productsnak. A tehetséges művész tervezte Mickey egér 50. és 60. születésnapjára a logót, majd a Walt Disney Studios logóját és víztorony-felépítését, végül pedig a párizsi Disneyland Hotel óratoronyának Mickey egeres logóját.

Mindegyikük megkapja majd a jellegzetes Disney-legenda szobrot, ami azt a képzeletet, kreativitást és varázslatot jelképezi, mellyel hozzájárultak a céghez. Emellett a kézlenyomatukkal és aláírásukkal jelzett bronztábla kiállításra kerül a Disney Legends Plazában, a cég burbanki főhadiszállásán.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek