Újra együtt Varga Viktor és Cinthya Dictator?
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Egy év mosolyszünet után úgy tűnik, ismét egymásra talált Varga Viktor és Cinthya Dictator.
A nemrégiben festői babérokra törő Varga Viktor és egykori kedvese, Cinthya Dictator egy évnyi mosolyszünet után találkozott először a TV2 Ezek megőrültek! című műsorának forgatásán. Ugyan az egykori sztárpár tagjai kifejezetten kérték, hogy ne hozzák össze őket, a műsor készítői fittyet hányva erre, bedobták a két sztárt a mélyvízbe, és a szemtanúk elmondása szerint csak úgy izzott köztük a levegő. Nem kellett sok idő ahhoz, hogy ismét egymásra hangolódjanak, ugyanis Viktort és Cinthyát néhány nappal később Duna-parti sétájuk során csípte el a Bors egyik olvasója.
A napilap természetesen megkereste a párost is kapcsolatuk újbóli kivágzását illetően, ám mindketten szűkszavúan válaszoltak. Nagyon nem örülök, hogy valaki ennyire szemfüles volt! Rengeteg mondanivalónk volt egymásnak, és valóban sétáltunk egy nagyot. Múltról és jelenről beszélgettünk, majd Cinthy buszra szállt, és hazament
– nyilatkozta Viktor, Cinthya azonban valósággal felcsattant, és arra kér mindenkit, hogy tartsák tiszteletben a magánéletét: Annak idején pont azért ment tönkre a kapcsolatunk, mert az egész életünk a nyilvánosság előtt zajlott! Ezért a továbbiakban semmit nem szeretnék nyilatkozni a magánéletemről. És szeretném, ha ezt mindenki tiszteletben is tartaná. Értsenek meg!
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Több híresség is megosztotta a tapasztalatait.
Sokan nem alszanak jól azóta, hogy Diddy börtönben van.
Ő Bill Kaulitz párja.
Tiszta vizet öntött a pohárba.
Most először nyilatkozott hosszabban.
Sokakat bántalmazott a producer.
Hamarosan bíróság elé kell állnia.
Az énekesnőt mostanában nem látták a sportoló meccsein.
Túl öregnek érzi magát a színész.
Tisztázott egy kérdést a sorozatból.