Kylie Jenner még nem plasztikáztatott, de a jövőben nem zárkózik el tőle
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A legfiatalabb Jenner-lány bevallotta: ugyan még nem feküdt kés alá, de nincs baja a plasztikázással.
Az igazság az, hogy ahogy felnőttem, közel hét kilót szedtem fel, és ezáltal az egész testem megváltozott, határozottan kikerekedtem. A legjobb sminkmesterekkel dolgozom, ők pedig rengeteg trükköt tanítottak, melyek alkalmazásával magabiztosabbnak érzem magam, és már alig várom, hogy én is megoszthassam őket veletek, csajok. Esküszöm, hogy lesznek köztük olyanok, melyekkel szebbé varázsolhatjátok a problémás területeket anélkül, hogy a plasztikázáson kellene gondolkodnotok
– idézi az Us Weekly Kylie Jenner szavait, aki azt is beismerte, hogy azzal sincs baja, ha valaki kés alá fekszik, és ő sem zárja ki ennek a lehetőségét a jövőben, mert mint mondja: Soha ne mondd, hogy soha!
Ugyan az tény, hogy ajkait ő maga is feltöltette, méghozzá családja beleegyezése nélkül, azonban arról is szárnyra kapott a pletyka korábban, hogy a melleit is megcsináltatta a 18 éves valóságshow-sztár, ez utóbbit azonban a mai napig tagadja.
Határozott elképzeléseim és terveim vannak azzal kapcsolatban, mit kellene tennie ebben a korban. Még mindig nem értem, Kylie-nak miért kellett megműttetnie magát
– nyilatkozta korábban az ajakfeltöltéssel kapcsolatban Kylie édesanyja, Kris Jenner, aki traumaként élte meg, hogy lánya a beleegyezése nélkül hozott meg egy ilyen fontos döntést.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Hűha, így repül az idő!
Ritkán jelennek meg együtt nyilvánosan.
Jelentkezett egy szerepre.
Már mindkét fia elmúlt 18 éves.
Kiderült, kit követ a Szörnyeteg harmadik évada.
Újra találkoztak a válás benyújtása után.
Komoly problémákkal küzdött a PLL sztárja.
Még mindig tart a válás.
Bejelentést tett a Netflix.
Esélyes, hogy felhagy a színészettel.