Közös dalon dolgozik Gwen Stefani és Blake Shelton
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Még nincs 24 órája, hogy az énekesnő sajtószóvivője bejelentette: a Voice mentorai egy párt alkotnak, Gwen és Blake máris első közös szerzeményükön dolgoznak.
hirdetés
Gwen Stefani és Blake Shelton ebben a pillanatban nem is lehetne boldogabb! Ugyan mindketten válnak, ám ez mit sem számít most, hogy egymásra találtak, és végre titkolózniuk sem kell. Néhány napja még Gwen tiltakozott az ellen, hogy a kapcsolatuk státuszáról nyilatkozzon, ám mivel egyre több jel utalt arra, hogy Voice-beli kollégájával több van köztük, mint barátság, így sajtószóvivője útján nyilvánosságra hozta: egy párt alkotnak a country-csillaggal.
Nem egészen 24 óra leforgása alatt azonban az is kiderült, hogy nemcsak a magánéletben kívánnak együtt lenni, hanem szakmai kapcsolatukat is komolyabbra fűzik. Az énekesnő szóvivője ugyanis megerősítette, hogy a sztárpár közös szerzeményen dolgozik. A People magazin értesülései szerint egy középtempójú country-balladára számíthatunk, ami vélhetően Blake új lemezén kap majd helyet.
Egészen elképesztő, milyen fantasztikusan szól Gwen hangja egy country-dalban
– nyilatkozta egy benfenntes, akinek volt szerencséje belehallgatni a dalba.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Cara Delevingne az első nyíltan leszbikus nő a Playboy nyomtatott címlapján.
Kiderült, hogy mi okozta a halálát.
Harmadik gyermekét várja.
Évek óta nem vállalt színészi munkát.
Szorongást okozott nála a teste változása.
Nem zavartatták magukat.
A sztárpár elárulta, hogy kislány vagy kisfiú lesz-e.
Kiderült, meddig titkolták, hogy együtt vannak.
Elárulta, miért döntött így.
Súlyos betegséget diagnosztizáltak a lányoknál.











