Új kisfilmmel jelentkezett az Ivan & The Parazol
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
November 11-én került fel az Ivan & The Parazol legújabb videója a világhálóra.
![](https://static.starity.hu/gfx/arrow_down.gif)
Új album, új klipek, film, teltházas koncertek – egy biztos, az Ivan & The Parazol nem unatkozik mostanában. The All Right Nows címmel kerül jövő héten az üzletek polcaira a csapat legújabb lemeze, amelyről már ismerhetünk pár számot: a rádiók által igencsak kedvelt Grand Clubot, és a Szirma Gergő segítségével forgatott Modernialt. Harmadikként a Cold & Deep debütált, amelyet eddig csak a legnagyobb hazai fesztiválokon hallhattunk, így például a Szigeten vagy a Szegedi Ifjúsági Napokon.
Az együttes tagjai sokáig nem árultak el részleteket, bár bizonyos volt, hogy ebből még lesz valami. Nem kellett sokat várnunk, hiszen október végén jelentették be hogy leforgatták a klipet, hamarosan pedig be is fogják mutatni azt. Végül két héttel később jelent meg a várva várt videó, pontosan tíz nappal az album debütálása előtt.
A kép mindvégig fekete-fehér (hasonlóan a Love Is Like című daluk kisfilmjéhez), ami tovább növeli azt a vintage hatást, ami annyira jellemző a zenekarra. Érdekesség, hogy a klip nyitó- és záróképe is az albumborító, utóbbinál ráadásul három dimenziós alakban jelenik meg. A szám alatt a tagok egységes sötét ruhákban játszanak az egyszerű háttér előtt, miközben folyamatosan forog a kamera – szó szerint, hiszen a felvételek egy részét akár fejjel lefelé is megtekinthetjük.
![](https://static.starity.hu/gfx/arrow_down.gif)
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Megváltozhat az életük.
De nem valószínű, hogy összejönnek.
Nagyon boldog a híresség.
Hat hónapig nem szólt róla.
Újabb infó a két híresség házasságáról.
Öntelt hólyagként viselkedik a forgatáson?
Kiderült a pici keresztneve.
Nem áll közel hozzájuk.
Nem tetszett neki, amit Suki Waterhouse nyilatkozott.
Anya Taylor-Joy lett a legszebb.