Wolf Kati nem vágyik vissza Kínába
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Hosszú hónapokig élt Hongkongban az énekesnő, ám saját bevallása szerint sokkal jobban érzi magát itthon.

2013 szeptemberében számoltunk be arról, hogy Kínába költözött Wolf Kati, aki férjével és gyerekeikkel együtt körülbelül egy évig élt külföldön, később azonban mégis úgy döntöttek, hogy jobb nekik Magyarországon az ismerős környezetben a szeretteikkel, így hazaköltöztek. Hongkongi kalandjukról a Blikknek nyilatkozott a 41 éves szőkeség.
Tudtam, hogy nem tudok beilleszkedni. Hiába csinálod meg a saját szokásaidat a négy fal között, kint neked kell az ő szokásaikhoz alkalmazkodni. Nekem pedig ez nem ment. Akinek pedig nem megy, annak haza kell jönni, mert ha nem, abba bele fog hülyülni. Egy ilyen változáshoz nagyon keménynek és nagyon lazának kell lenni egyszerre, és én ehhez nem voltam elég kemény
– vallotta őszintén Kati, aki arról is lerántotta a leplet, hogy közel sem volt elégedett a kínai kultúrával, ami merőben eltér attól, amit itthon megszokott.

Hongkongnak két arca van. Ákos, a férjem sokszor jött haza a munkából, és mesélte, hogy milyen gyönyörű luxushelyeken járt, csak ámult és bámult. Hát a piac nem ilyen csilivili. Ott a 45 fokban és 99 százalékos páratartalomban a húsok, a halak és a különféle, számunkra finoman szólva is ehetetlen dolgok csak úgy kint a pulton a szabadban, mellette pedig a bugyik, melltartók, alsónadrágok. Ijesztő volt. Az egy teljesen más világ, ahol egyszerűen az a burok, amelyet itthon kialakítottál, nincs. Itthon ha beteg a gyerek, tudod, melyik orvost hívd, hova vidd őt programozni, itt vannak a nagyszülők, a barátok, akik bármikor segítenek. Persze Hongkongban is van ellátás, orvos, lehetőség, de akkor is, ez a védőburok ott szétesett
– folytatta az énekesnő. Katinak hazatérése óta sikerült visszaszokni a rendes kerékvágásba, és hálás azért, amit itthon elért. A fentiek fényében pedig nem meglepő, ha nem vágyik hosszabb távú kölföldi kalandokra.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Ha lehetne, kimaradna a botrányából.
Beadta a válási papírokat
Elárulta, mi ennek az oka.
Kifütyültékőt a szurkolók.
Egy időre jegeli a barátságot.
Kénytelen volt reagálni a botrányra.
Nagyon haragszik rá.
Kifütyülték a Super Bowlon
Még mindig alig hiszi el, hogy elment az énekes.
Még több kínos dolog derült ki.