Így nevezte el újszülött kisfiát Louis Tomlinson és Briana Jungwirth
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az újdonsült szülők különleges nevet választottak közös csemetéjüknek, aki január 22-én jött világra.
Nemrégiben számoltunk be arról, hogy végre megérkezett az első One Direction-baba Louis Tomlinson és Briana Jungwirth csemetéjének személyében. A párhoz közel álló barátok számoltak be elsőnek arról, hogy Briana fiúak adott életet, másnap azonban maga a boldog apuka is megerősítette a pletykákat a Twitteren.
A legnagyobb örömömre szolgál, hogy kimondhatom, tegnap megszületett a fiam. Egészséges és egyszerűen fantasztikus. Nagyon boldog vagyok!
– írta a közösségi oldalon.
A rajongók természetesen azóta is tűkön ülve várják, hogy még többet megtudjanak a kicsiről, a pár barátainak köszönhetően pedig ez az álmuk valóra is vált. Kiderült ugyanis, hogy Louis és Briana a Sydney Rain nevet választotta az újszülöttnek, abban azonban még nem döntöttek, hogy melyikük vezetéknevét viselje a kicsi, ahogyan az sem világos, hogyan osztoznak majd a felügyeleti jogon.
Sokat beszéltek arról, hogy ki mit fizet majd. Briana családja azonban elrugaszkodott elvárásokat támaszt Louis-val szemben azt illetően, hogy mennyivel is járuljon hozzá a kicsi eltartásához havi szinten
– nyilatkozta egy bennfentes a Mirrornak.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Hűha, így repül az idő!
Ritkán jelennek meg együtt nyilvánosan.
Kiderült, kit követ a Szörnyeteg harmadik évada.
Jelentkezett egy szerepre.
Már mindkét fia elmúlt 18 éves.
Új színész kaphatja meg a szerepet.
Újra találkoztak a válás benyújtása után.
Még mindig tart a válás.
Beperelték az egyik dala miatt.
Bejelentést tett a Netflix.