Amanda Bynes újra egészséges és boldog
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A korábbi botrányoknak végleg hátat fordított a színésznő, jelenleg pedig a tanulmányaira fókuszál.
hirdetésHosszú ideje nem lehetett hallani a korábban mentális betegségekkel küzdött Amanda Bynes felől, akit hónapokig kezeltek különböző intézetekben problémás viselkedése miatt. Úgy tűnik, a terápiák eredménnyel záródtak, ugyanis a színésznő teljesen lenyugodott, és a rivaldafénytől távol, a lehető legegyszerűbb és legnormálisabb körülmények között éli magánéletét.
A régi twitteres ömlengések és botrányok is a múlt homályába vesztek, hiszen Amanda hosszú ideje nem is lépett be a fiókjába – egészen mostanáig. A szőkeség 2014 decemberében intett búcsút a mikroblognak, azóta néhány havonta bejelentkezik egy-egy poszt vagy kép erejéig, ahogyan azt néhány órája is tette.
Helló mindenkinek! Új frizurát vágattam. Mi a véleményetek róla?
– csiripelte a közösségi oldalon az alább látható kép kíséretében, melyen a korábbinál rövidebb és még világosabb hajszínnel láthatjuk.
Rajongói egybehangzó véleménye szerint jót tett a színésznőnek a váltás, aki jelenleg is a Fashion Institute of Design & Merchandising padjait koptatja, ahová tavaly októberben ült vissza tanulni.
Megtartja magának a dolgait, de egészségesnek tűnik, és kizárólag a tanulmányaira koncentrál. Láthatóan sokkal jobb itt neki, és jól is néz ki
– nyilatkozta egy Amandához közel álló bennfentes az E! Newsnak, és azt is elárulta, hogy oktatói egyáltalán nem kivételeznek a színésznővel, ugyanúgy kezelik, mint a többi diákot.
Nem részesül különleges elbánásban csak azért, mert ő Amanda Bynes. Ő is csak egy átlagos hallgató szeretne lenni. A suliban mindenki tiszteli, és békén hagyják, nem zaklatják.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
A magánéletéről mesélt.
Elárulta, mi okozta a legnagyobb gondot.
Újra szingli az énekesnő.
Kimaradt sok dolog az életéből.
Még mindig csatázik a két család.
Nem örülnek a rajongók.
Hát persze, hogy ő is ott volt!
Megkezdődött a ceremóniasorozat.
Új életet kezdett, és azóta jól van.
Felbolydult New York városa.











