David Beckham legalább ötvenszer látta a Jégvarázst
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A 2013-as év egyik legnagyobb dobása volt a Disney gondozásában megjelent Jégvarázs, ami még Beckhaméket is elvarázsolta.
hirdetés
A világ legdögösebb férfijének választott exfocista a GQ magazin riporterét avatta be magánélete rejtelmeibe, és elárulta, hogy feleségével és gyerekeikkel gyakran tartanak moziestet, ilyen alkalmakkor pedig rendszeresen terítékre kerül a Chris Buck és Jennifer Lee rendezte Jégvarázs is, amit már több tucatszor látott.
Hagyományőrző család vagyunk, így a közös mozizáshoz popcorn is dukál. Nagyon jól szoktak sikerülni ezek az alkalmak
– kezdte David, majd így folytatta:
A kislányom már jó ideje meg van őrülve a Jégvarázsért, így már legalább ötven vagy hatvan alkalommal láttuk.
És hogy Victoriával milyen alkotásokat néznek szívesen, amikor épp nem a srácaik választanak filmet a közös mozizáshoz? Azt is elárulta!
Mi ezzel szemben jobban szeretjük a klasszikus filmeket, mint például az Ének az esőben. Ez az egyik kedvencünk.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Cara Delevingne az első nyíltan leszbikus nő a Playboy nyomtatott címlapján.
Harmadik gyermekét várja.
Évek óta nem vállalt színészi munkát.
Kiderült, hogy mi okozta a halálát.
Szorongást okozott nála a teste változása.
Már nem kell a régi barátainak.
A sztárpár elárulta, hogy kislány vagy kisfiú lesz-e.
Kiderült, meddig titkolták, hogy együtt vannak.
Súlyos betegséget diagnosztizáltak a lányoknál.
Megtartották az esküvőt.











