Starity

Véget ért Frances Bean Cobain házassága

2016. március 24. 15:03   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A sztárcsemete közel két évnyi házasság után döntött a válás mellett. A válókeresetet nemrég adta be férje ellen.

hirdetés
Véget ért Frances Bean Cobain házassága
Fotó: Heidi Slimane

Szeptemberben számoltunk be arról, hogy a lehető legnagyobb titokban, a média és a családja kizárásával állt oltár elé Courtney Love és a néhai Kurt Cobain lánya, Frances Bean Cobain. A barna hajú szépség egy visszafogott szertartás keretein belül esküdött örök hűséget a The Eeries frontembereként ismert Isaiah Silvának, akivel 2010 óta alkotott egy párt.

A válási papírok ma kerültek nyilvánosságra, melyekből kiderült, hogy a menyegzőre 2014. június 29-én került sor, a pár pedig 2016. február 24-ére datálta a szakítás időpontját. Házasságuk felbontását kibékíthetetlen ellentétekre hivatkozva kérvényezték.

A házassági szerződés szerint, a festőként és modellként is tevékenykedő lánynál nyolc évvel idősebb zenész nem részesülhet a Cobain által hátrahagyott 450 millió dollára (kb. 122 milliárd 880 millió forint) becsült vagyonból, és minden, amit Frances a házassága előtt birtokolt, az továbbra is az övé marad. (Érdekesség, hogy annak idején szülei is ugyanilyen szerződést kötöttek.)

Egyes vélekedések szerint talán épp a fentiek nem tetszettek a Kurt Cobain hasonmásának tartott Silvának, ám Frances joggal félti vagyonát, amiért apja annak idején keményen megdolgozott. A sztárpár egyébként a nyilvánosságtól visszavonultan élte az életét, ezért is maradhatott olyan sokáig titokban, hogy összeházasodtak. Mivel kettejük közül a lány a tehetősebb, Isaiah pedig épp csak eltengődik a zenéje utáni jogdíjakból és fellépésekből, így Frances nyitott arra, hogy válásuk kimondását követően tartásdíjat fizessen exférjének. 

Fotók: Twitter / Frances Bean Cobain

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek