Starity

Új albumán dolgozik Lea Michele

2016. március 31. 11:11   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A népszerű sorozatsztár a viharos hónapok után kezd visszatalálni önmagához, és belevetette magát a munkába.

hirdetés

Múlt hónapban írtunk róla, hogy közel két évnyi randizás után mindenféle előzetes figyelmeztetés nélkül kiadta Lea Michele útját barátja, Matthew Paetz. Nem csoda, hogy a színésznő összetört, de szerettei segítségével végül ismét összeszedte magát, és munkába állt. 

Az új dalain, és a hamarosan megjelenő stúdióalbumán dolgozik most Lea, és igyekszik minden idejét a munkába fektetni

– nyilatkozta a barna hajú szépség egy barátja, szavait pedig Lea a közösségi oldalain közzétett képei is alátámasztják, melyek többségén a stúdióban, munka közben láthatjuk őt.

A zene mellett más elfoglaltsága is akad Leának, ugyanis nemrég kiderült, hogy ő is azon szerencsések között van, akik visszatérhetnek a Scream Queens második évadában. A színész-énekesnő egyébként olyan sztárok mellett játszik a sorozatban, mint Emma Roberts, Jamie Lee Curtis, Keke Palmer, Abigail Breslin és Billie Lourd – többek között.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek