Starity

Hivatalos: Együtt dolgozik Kesha és Zedd

2016. április 28. 14:02   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Végre megvalósult Kesha álma, és stúdióba vonulhatott a Sony és Dr. Luke engedélyével.

hirdetés

Köztudott, hogy Kesha évek óta pereskedik producerével, Dr. Luke-kal, melynek következtében a férfi engedélye és hozzájárulása nélkül nem állhat(ott) munkába, hogy rögzítse új albumát. Úgy tűnik azonban, hogy a dolgok jobbra fordultak, ugyanis a közelmúltban Zedd oldalán állt színpadra a Coachella fesztiválon, nem sokkal később pedig stúdióba is vonult a lemezlovassal.

Ha mindez nem lett volna elég, Zedd néhány órája izgalmas bejelentéssel kedveskedett a zenerajongóknak, ugyanis kiderült: valóban együtt dolgozik a Tik Tok énekesnőjével, hogy rögzítsék a Coachellán is előadott True Colors című szerzeményt. 

 

Zedd (@zedd) által közzétett fénykép,

Aggodalomra azonban semmi ok, Kesha nem szegett meg semmilyen korlátozó szabályzást, ugyanis engedélyt kapott a Sonytól és Dr. Luke-tól is a szerzemény rögzítéséhez és kiadásához, így holnap már fültanúi is lehetünk Zedd-del való közös munkája eredményének.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek