Starity

Ismét összebútorozott Megan Fox és Brian Austin Green

2016. május 02. 09:09   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Harmadik gyermekük érkezése ismét közelebb hozta egymáshoz az egykori szerelmeseket.

hirdetés

Múlt hónapban számoltunk be arról, hogy Brian Austin Greennel közös harmadik gyermekét hordja a szíve alatt Megan Fox. A színésznő várandósságáról a CinemaConon értesülhetett a sajtó, és bár napokig folytak a találgatások a kicsi édesapjának kilétét illetően, Brian végül bevallotta: övé a gyerek.

A népszerű sztárpár egyébként tavaly augusztusban adta be a válókeresetet kibékíthetetlen ellentétekre hivatkozva, ám ezt követően is sokszor mutatkoztak együtt. Ugyan a válást elnapolták, a Mirror értesülései szerint még mindig napirenden van a házasság felbontása.

Együtt léptek tovább. Ismét egy párt alkotnak. Megan akart elválni, Brian pedig mindent megtett annak érdekében, hogy az ellenkezőjéről győzze meg. Úgy tervezte, hogy elviszi Megant Hualalaira, ahol annak idején házasságot kötöttek. Az út jól sikerült, és bár Megan nem vonta vissza a válókeresetet, nagyon afelé haladnak a dolgok. Mindketten nagyon izgatottak a kicsi érkezése miatt

– nyilatkozta a fent említett lapnak egy neve elhallgatását kérő barát.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek