Starity

Ilyen lesz a Jumanji-remake

2016. május 10. 16:04   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

2017 júliusában kerül a filmvászonra a Chris Van Allsburg 1981-es regénye nyomán készült legújabb adaptáció.

hirdetés
Ilyen lesz a Jumanji-remake
Fotó: TriStar Pictures

Két héttel ezelőtt számoltunk be arról, hogy feldolgozás készül az 1995-ben megjelent Jumanji című filmből, melynek munkálatai jelenleg is gőzerővel zajlanak. A film újbóli adaptálásában aktívan részt vevő Dwayne Johnson tegnap találkozott Jake Kasdan rendezővel és Matt Tolmach producerrel, így bepillantást engedhetett a kulisszák mögé.

Saját bevallása szerint az új filmmel nem áll szándékukban lerombolni a Robin Williams-féle mítoszt, sokkal inkább tisztelegni szeretnének a tragikus körülmények között elhunyt színészóriás előtt. 

A Robin Williams iránt érzett szeretetem és tiszteletem határtalan. Szavamon foghattok, de ígérem, hogy tisztelegni fogunk a neve és az általa alakított Alan Parrish egyedülálló figurája előtt, és szeretnénk halhatatlanná tenni őt a Jumanji világában egy komoly, ugyanakkor klassz módon

– magyarázta Johnson, majd így folytatta:

Van egy ötletem, és hiszem, hogy Robin családja büszke lesz ránk. Úgy gondolom, bárhol is legyen Robin, lenéz ránk és mosolyog, ahogyan az első találkozásunkkor tette a backstage-ben, én idióta pedig a megilletődöttségtől szólni sem tudtam. Szó szerint ő nyugtatott le a mosolyával és a nevetésével.

Dwayne azt is elárulta, hogy az új film méltó és korszerű emléket állít elődjének, ugyanakkor képes lesz az új generációt is magával ragadni. Érdekességként hozzátette, hogy az új filmben az eredeti háromtól eltérően öt főszereplő lesz, akiknek kilétét a közeljövőben fedi fel.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek