Megjelent Ansel Elgort első dala
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Csillagainkban a hiba sztárja már megmutatta a tehetségét a filmvásznon, most azonban a zenészként is bizonyítani szeretne a közönségnek.
hirdetésMár régóta tudtuk, hogy Ansel Elgortot érdekeli a zene világa, hiszen már gimnazistaként DJ volt – mindössze 18 évesen. A színész nemrég hivatalosan is zenészi pályára lépett, ugyanis megjelent első önálló dala Home Alone címmel. Ansel nemcsak lemezlovasként működött közre a dalban, hanem ő énekelt és a produceri feladatok ellátásáért is vállalta a felelősséget.
Ansel nemcsak színész, hanem zenész és producer is egyben. Képes miniatűrök festésére és remekül táncol. Ha élete végéig színészkedni akar, akkor megteheti. Ha pedig a zene mellett dönt, akkor zenész lesz
– nyilatkozta sokoldalú kollégájáról Shailene Woodley.
Nem ez az első alkalom egyébként, hogy a színész dalra fakad, mivel a közelmúltban gyakran énekelgette Shawn Mendes Treat You Betterjét az Instagramon, de immár nem csak feldolgozásokat hallhatunk majd tőle.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
A magánéletéről mesélt.
Elárulta, mi okozta a legnagyobb gondot.
Hát persze, hogy ő is ott volt!
Újra szingli az énekesnő.
Kimaradt sok dolog az életéből.
Még mindig csatázik a két család.
Megkezdődött a ceremóniasorozat.
Nem örülnek a rajongók.
Felbolydult New York városa.
Új életet kezdett, és azóta jól van.











