Kukkants bele Andy Biersack új kisfilmjébe!
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Májusban került az üzletek polcaira a Black Veil Brides énekesének első szólóalbuma, most viszont bejelentette: hamarosan újabb kisfilm érkezik.
hirdetésAndy Biersack 2014-ben döntötte el, hogy zenekara mellett szólóban is kipróbálja magát, mivel számos olyan ötlet volt a tarsolyában, amelyeket teljesen más stílusban álmodott meg. Még abban az évben Andy Black néven megjelent első önálló dala, a They Don't Need To Understand című dal képében, melyet idén követett a We Don't Have To Dance című szerzemény, melyhez később kisfilm is készült.
Idén májusban véget ért a várakozás, ugyanis a boltok polcaira került a The Shadow Side névre keresztelt korongja, amely számtalan pozitív kritikát kapott világszerte. A fiatal tehetség egyébként olyan zenészekkel dolgozott együtt az albumon, mint Gerard és Mikey Way, Matt Skiba, vagy a 5 Seconds of Summer.
Ma viszont újabb meglepetés érkezett felőle, mely szerint hamarosan újabb klippel örvendezteti meg rajongóit, ugyanis kiderült, hogy klipet forgatott Ribcage című dalához, melybe pár másodperc erejéig bepillantást engedett. Íme!
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Cara Delevingne az első nyíltan leszbikus nő a Playboy nyomtatott címlapján.
Harmadik gyermekét várja.
Évek óta nem vállalt színészi munkát.
Kiderült, hogy mi okozta a halálát.
Szorongást okozott nála a teste változása.
Már nem kell a régi barátainak.
A sztárpár elárulta, hogy kislány vagy kisfiú lesz-e.
Kiderült, meddig titkolták, hogy együtt vannak.
Súlyos betegséget diagnosztizáltak a lányoknál.
Megtartották az esküvőt.











