Starity

Megjelent Tarja új albuma

2016. augusztus 05. 11:11   |   Szerző: TarjaNightwish

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Hivatalosan a mai napon került az üzletek polcaira a finn legenda legújabb stúdióalbuma.

hirdetés
Megjelent Tarja új albuma
Fotó: Tim Tronckoe

Június elején jelent meg Tarja The Brightest Void – The Prequel elnevezésű lemeze, amely hatalmas népszerűségnek örvend rajongói körében, a korong érdekessége pedig az, hogy  mindössze egy kis ízelítőként szolgált a mai napon debütált The Shadow Self című albumból.

Egy interjú során kiderült, hogy ez a lemez az eddigi legsúlyosabb anyag, amit a szoprán dalospacsirta valaha is készített, valamint megtudhattuk többek között azt is, hogy több duett is helyet kapott a számlistán – egy közülük az öccsével, Tony Turunennel karöltve készült –, továbbá arról is lehullott a lepel, hogy kik azok a személyek, akik még változatosabbá tették a The Shadow Selfet.

Mivel a Nightwish egykori énekesnője a metalzene nagyjaival dolgozott legújabb anyagán, így olyan zenészek neve is felcsendül, mint Alissa White-Gluz, a Within Temptation (akire már sokan gyanakodtak), de régi ismerősök neve is visszaköszön, mint például Mike Terrana, Doug Wimbish, Christian Kretschmar és még sokan mások. Az új lemez első beharangozója egyébként  az Innocence nevezetű dal és a hozzá tartozó kisfilm volt.

Tarja még a mai napon megkezdi a lemez népszerűsítő turnéját, melynek első állomása a Wacken Open Air fesztivál lesz. A fellépésen állítólag az Arch Enemy énekesnője, Alissa White-Gluz is színpadra áll majd, így nagy esély van arra, hogy közösen adják elő az új lemezre is felkerült Demons In You című szerzeményt. Alissa egyébként holnap fog fellépni zenekarával a fesztiválon, ezért csak találgatni tudunk, hogy valóban csatlakozik-e Tarjához a ma este megrendezésre kerülő koncertre.

Az album borítója

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek