Starity

Életet adott első gyermekének a Trónok harca sztárja

2016. augusztus 30. 09:09   |   Szerző: Lady Suzy

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A héten adott életet első gyermekének a Trónok harcából ismert Carice van Houten, az örömhírt pedig szerelme, a szintén színész Guy Pearce osztotta meg a Twitteren.

hirdetés

Mindenkit meglepetésként ért a márciusban közölt hír, miszerint a Trónok harca vörös papnőjeként ismert Carice van Houten a Golden Globe-díjra jelölt Guy Pearce gyermekével várandós, ugyanis a sajtó ekkor értesült arról, hogy a két színész bizony egy párt alkot.

2015-től élnek boldog párkapcsolatban, miután mindketten elhagyták korábbi élettársukat – Pearce 18 évnyi házasságnak vetett véget, míg szerelme korábbi rendező partnerének, Kees van Nieuwkerknek adta ki az útját három évnyi együttlét után –, a páros pedig néhány hónapnyi randizgatást követően úgy döntött, ideje szülői örömök elé nézni.

A színésznő most életet adott első közös gyermeküknek – aki egyébként mindkét fél számára az első –, egy kisfiúnak, az örömhírt pedig az újdonsült édesapa osztotta meg a Twitteren.

Egy apró csomag érkezett hozzánk és azt mondta, a neve Monte Pearce. Azt hiszem, megtartjuk.

A sztárpár egyébként izgatottan várta már a kicsi érkezését, ennek pedig gyakran adtak hangot az Instagramon és a Twitteren egyaránt.

 

Almost don't fit the mirror anymore..

Carice van Houten (@leavecaricealone) által közzétett fénykép,

Fotó: Twitter
Fotó: Twitter

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek