Dalpremier: Calvin Harris – My Way
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Nemrég dobta piacra legújabb, My Way címet viselő kislemezét a skót lemezlovas.
Calvin Harris az iHeartRadiónál vendégeskedett nemrég, ahol először került bemutatásra legújabb szerzeménye, mely saját bevallása szerint arról szól, milyen kikecmeregni egy nem jó szituációból, ami akár egy munka vagy egy rossz irányba tartó kapcsolat is lehet. A DJ a pletykákat és találgatásokat megelőzendő hozzátette, hogy ennek koncepciója már régóta a fejében volt – ergo nem Taylor Swift ihlette –, de eleddig nem tudta, hogyan önthetné zenei formába.
A My Way várhatóan Calvin legújabb, még el nem nevezett albumán kap majd helyet a Rihannával közösen rögzített This Is What You Came For mellett, de ennek megjelenését egyáltalán nem sürgeti. A rajongók számára rossz hír, hogy előreláthatóan ez az utolsó kislemez, amit a népszerű lemezlovas idén kiad, ugyanakkor ha minden jól megy, tartogat még más meglepetéseket is.
Besegítettem Big Seannak valamiben, amiről azt mondta, hogy talán még idén megjelenik. Nagyon reménykedek ebben, mert én személy szerint imádom. De ettől eltekintve ennyi. Egyszerre egy dal. Ez az új mantrám. Igyekszek minden dalt olyan jól elkészíteni, amennyire csak lehetséges. Nem próbálkozok albummal. Csak jó zenét akarok csinálni
– magyarázta az interjúban Calvin.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Hűha, így repül az idő!
Ritkán jelennek meg együtt nyilvánosan.
Kiderült, kit követ a Szörnyeteg harmadik évada.
Jelentkezett egy szerepre.
Új színész kaphatja meg a szerepet.
Újra találkoztak a válás benyújtása után.
Beperelték az egyik dala miatt.
Még mindig tart a válás.
Esélyes, hogy felhagy a színészettel.
Bejelentést tett a Netflix.