Végre! Zayn Malik újra a régi
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A 23 éves énekes nemrég visszatért régi külsejéhez, ami meglepte, ugyanakkor boldogsággal töltötte el a rajongókat.
hirdetésZayn Malik a Complex magazinnak adott márciusi interjújában vallott arról, mi mindent nem tehetett meg a One Direction tagjaként, mely dolgok egyébként igen fontosak lettek volna a számára, így többek között ezek miatt is döntött úgy, hogy búcsút int csapattársainak és önálló karrierbe kezd.
Voltak bizonyos korlátozások annak érdekében, hogy továbbra is tinédzser srácokként nézzünk ki. Például a szakállam. Nem engedték, hogy megtartsam. Amikor idősebb lettem, fellázadtam, hogy azért sem borotválom le. Csak ezért tűntem idősebbnek a többieknél. De nem ez volt az egyetlen dolog, amivel nem értettem egyet. Végül ugyan megtarthattam a szakállam, de amikor előhozakodtam azzal, hogy befestetném a hajam, az is tiltólistára került. Az egész arról szólt számomra, hogy megtagadjam azt, aki vagyok – illetve voltam –, azt, amit a zenében szeretek, és amiért belevágtam az egészbe. Mindig ott volt a levegőben. Olyan dolgok voltak ezek, amiket nem tudtam elfogadni, így lépnem kellett
– magyarázta akkoriban Zayn, aki azóta számtalan különböző hajszínt kipróbált és természetesen a szakállát is megtartotta – egészen mostanáig. Nemrég ugyanis úgy döntött, megválik sűrű arcszőrzetétől, régi-új külsejét pedig az Instagramon mutatta meg rajongóinak, akik kitörő örömmel fogadták, hogy végre megborotválkozott.
Érdekesség, hogy szőrzettől való megszabadulás akkor váltott ki legutóbb ekkora megmozdulást, amikor Zayn egykori csapattársa, Harry Styles levágatta és jótékony célra felajánlotta a haját májusban.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Megvolt a hagyatéki eljárás.
A pillanat gyorsan terjedt az interneten.
Az egyik tetoválása problémát okozott.
A magánéletéről mesélt.
Elárulta, mi okozta a legnagyobb gondot.
A kifutón jelentek meg a párizsi divathéten.
Itt a bizonyíték a románcra.
Hát persze, hogy ő is ott volt!
10 évet töltött a sorozattal.
Volt egy kérésünk minden vendéghez.











