Ashton Kutcher megerősítette a pletykákat: valóban kisfiút várnak Mila Kunisszal
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A népszerű színészpáros családja hamarosan újabb taggal bővül és kislányuk mellett egy kisfiú is helyet kap benne.
Mila Kunis és Ashton Kutcher júniusban, sajtóképviselőjük útján jelentették be, hogy ismét szülői örömök elé néznek. Második gyermekük érkezése novemberben várható, akinek neméről a közelmúltban a pár barátai rántották le a leplet.
Kisfiút várnak. Nem is lehetnének boldogabbak! Mielőtt megtudták volna a baba nemét, azt mondták a családnak, hogy egy újabb kislánynak is nagyon örülnének, de mélyen legbelül fiúban reménykedtek
A büszke édesapa a minap a Today című műsorban vendégeskedve megerősítette, hogy a hír igaz: lányuk, Wyatt után kisfiuk születik majd.
Wyatt gyakran mutat Mila pocakjára és közli, hogy
kisöcsi, aztán rámutat az enyémre és azt mondja,sör. Úgy gondolom, sejti, hogy van valami a pocakban, de nem igazán tudja még, hogy nem egy játékbaba az
– viccelődött Ashton, majd beismerte, hogy van benne némi félsz családjuk bővülése miatt, de már nagyon várja a kicsit.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Nagy erőkkel menti a menthetőt.
Nem számított rá egyáltalán.
Együtt jelent meg Charlie McDowell-lel.
Tudd meg, kik távoztak díjjal a rendezvényről!
Bejelentették a női főszereplőt.
VMA-n mutatta be a színpadon.
A húga kísérte el az énekest.
Volt egy nagyon komoly kapcsolata.
Hamarosan jönnek az új részek.
Kicsit túl tolta a cipő sarkát.