Szabadságra mennek Kardashianék
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Úgy tűnik, túlságosan sűrű lett az év utolsó negyede, így Amerika leghíresebb famíliája úgy döntött, visszavonul.
hirdetés
Nehéz évet zárnak idén Kardashianék. Rengeteg fájdalomban, veszteségben volt részük idén, amit olykor persze felváltottak a sikerek és a boldog pillanatok, ám az utóbbi hetek történései (Kim kirablása, Kanye kórházba kerülése) alaposan elgondolkodtatták őket a hogyan továbbal kapcsolatban. A család ugyanis köztudottan nagy lábon él, amit szívesen az orra alá dörgölnek másoknak is, ám végső soron ők is csak emberek.
A TMZ úgy tudja, hogy az E! által sugárzott Keeping Up With The Kardashians is szünetelni fog – október 3-a óta nem forgnak a kamerák, ami nem is meglepő, hiszen a műsor legnépszerűbb alakja, Kim teljesen visszavonult a nyilvánosságtól párizsi kirablása óta. Értesüléseink szerint a család már közölte is a csatornával és a készítőkkel, hogy idén már nem hajlandóak kamerák elé állni, ami azért is nagy érvágás, mivel a producerek úgy tervezték, hogy az ünnepekkor is forgatnak a klánnal.
A visszavonulásról szóló döntést azzal indokolták Kardashianék, hogy a vele történtek elgondolkodtatták Kimet, aki jelenleg is élete újraértékelésével foglalkozik, hiszen a mai napig nem tudta megemészteni a traumatikus élményt, ami a francia fővárosban érte. Többek között ehhez is köthető férje újonnan kialakult paranoiája és depressziója – nemcsak félti Kimet, hanem egyenesen retteg attól, hogy elveszíti őt.
via Sugarscape
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
A kifutón jelentek meg a párizsi divathéten.
10 évet töltött a sorozattal.
Igyekszik távol tartani az őrülettől.
A magánéletéről mesélt.
Nehéz időszakon van túl a modell.
Újra szingli az énekesnő.
Kimaradt sok dolog az életéből.
Új fotók is érkeztek.
Nem örülnek a rajongók.
Még mindig a Velünk véget ér-ügyről van szó.











