Kiss Ádám a kiégéstől tart
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Hazánk legnépszerűbb humoristája úgy véli, kell, hogy kicsit eltűnjön a rajongók radarjáról, másképpen kiégne.
hirdetésKiss Ádám tavaly nyáron nősült meg, idén tavasszal pedig nyilvánosságra hozta, hogy feleségével szülői örömök elé néznek. Lányuk júniusban jött a világra, így nem csoda, ha kicsit Ádám is eltűnt a rivaldafényből, hogy szeretteinek szentelje magát. A humorista ennek tükrében csak két Showder Klub-forgatáson vett részt idén, de emellett rengeteg fellépésen tett eleget, ugyanakkor úgy érzi, kell, hogy időnként eltűnjön kicsit.
Előre gondolkodom, nem szeretek mindig mindenhol ott lenni. Egyrészt a kiégés veszélye miatt, másrészt pedig az embereknek is szüksége van rá, hogy eltűnjek, hiányozzak nekik
– nyilatkozta Ádám a Borsnak, majd hozzátette, hogy úgy véli, a humor olyan, akár a víz: nem lehet élni nélküle.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Cara Delevingne az első nyíltan leszbikus nő a Playboy nyomtatott címlapján.
Kiderült, hogy mi okozta a halálát.
Harmadik gyermekét várja.
Évek óta nem vállalt színészi munkát.
Szorongást okozott nála a teste változása.
Nem zavartatták magukat.
A sztárpár elárulta, hogy kislány vagy kisfiú lesz-e.
Kiderült, meddig titkolták, hogy együtt vannak.
Elárulta, miért döntött így.
Súlyos betegséget diagnosztizáltak a lányoknál.











