Sarka Kata: „A házasságom véget ért”
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Hajdú Péter felesége a Facebookon közölte követőivel, hogy már nem fáradozik a házasságuk megmentésén.
hirdetésTavaly júliusban értesülhettünk arról, hogy válságba került Sarka Kata és Hajdú Péter kapcsolata. A sztárpár igyekezett menteni a menthetőt és mindent megtettek annak érdekében, hogy rendezzék soraikat, ám végül nem jártak szerencsével. Kata a válókeresetet is beadta a férje ellen, ám a tárgyalásra egyikük sem ment el, így az eljárást hivatalból megszüntette a bíróság.
Kata nem sokkal ezelőtt a Facebookon tett ki egy nyilatkozatot, melyben kerek-perec kijelenti: házassága véget ért, Péterrel el fognak válni.
Mivel a mai sajtóban olvashattátok, ezért nem mondok újdonságot azzal, ha végre kimondom, hogy Petivel a házasságom véget ért. Az okokról nem szeretnék beszélni sem most, sem a jövőben, kérlek, hogy ezt tartsátok tiszteletben! Nagyon nagyon jó érzés, hogy ennyien írtok, és ennyien bíztattok! Hiszem, és tudom, hogy minden rendben lesz velünk a jövőben, és megálljuk a helyünket hárman is! Nehéz időszakon vagyunk túl, de az élet engem igazol, hogy jó döntést hoztam
– írta bejegyzésében Kata.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
A magánéletéről mesélt.
Elárulta, mi okozta a legnagyobb gondot.
Hát persze, hogy ő is ott volt!
Újra szingli az énekesnő.
Kimaradt sok dolog az életéből.
Még mindig csatázik a két család.
Megkezdődött a ceremóniasorozat.
Nem örülnek a rajongók.
Felbolydult New York városa.
Új életet kezdett, és azóta jól van.













