Starity

Ismét szőke lett Kylie Jenner

2017. január 16. 06:06   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A 19 éves Kylie-ról már eddig is tudtuk, hogy szívesen kísérletezik a hajával, ám az elmúlt hetekben többnyire jól bevált fekete tincsei mellett állapodott meg – mostanáig.

hirdetés

A népszerű divatmogult a minap szőke bob frizurával kapták lencsevégre, amit ő maga is megmutatott 83 millió fős követőtáborának az Instagramon és a fotók számát elnézve, igencsak elégedett a változással. Ezúttal azonban szó sincs arról, hogy a lány levágatta és átfestette volna frizuráját, csupán egy jól elkészített parókának köszönheti megújult külsejét, melyet Tokyo Stylez készített el a számára.

Mivel túl gyakran változtattam a hajamon, így súlyosan károsult, de szerencsére megtaláltam a módját, hogy pihentetni tudjam, mivel felfedeztem egy tokiói parókákkal foglalkozó férfit, akivel közösen készítettünk néhány műhajat. Ez azért is jó, mert gyakran változtatok a frizurámon, amit továbbra is megtehetek anélkül, hogy a saját hajamat roncsolnám

nyilatkozta egy korábbi interjúban Kylie a gyakori frizuraváltozások kapcsán.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek