Starity

Életet adott második gyermekének Marion Cotillard

2017. március 18. 18:06   |   Szerző: LexiCobain

Négyfősre bővült a Cotillard-Canet család, ugyanis Marion a minap világra hozta a második közös csemetét is.

hirdetés

Marion Cotillard múlt szeptemberben tudatta a világgal, hogy áldott állapotban van – igaz, akkoriban nem épp ez volt a célja, hiszen a Brad Pitt-tel kapcsolatos viszonyát illető félreértést tisztázó bejegyzésében tudatta a rajongókkal, hogy anyai örömök elé néz.

Ez lesz az első és egyben utolsó nyilatkozatom az elmúlt 24 órában forgószélként végigsöpört hírekkel kapcsolatban, melyekbe én is belekeveredtem. Alapvetően nem szoktam kommentálni és komolyan venni az ilyen történeteket, de mivel egyre szövevényesebb az ügy, és azokat is érinti, akiket szeretek, így kivételt teszek. Leszögezném, hogy néhány évvel ezelőtt megismerkedtem életem szerelmével, a fiam és a születendő gyermekem édesapjával. Ő a szerelmem, a legjobb barátom, az egyetlen, akire szükségem van

– írta akkor a színésznő, aki azóta világra is hozta a második gyermeket.

Marionnak és párjának, a szintén a filmiparban tevékenykedő Guillaume Canetnek már van egy ötéves kisfia, Marcel, így a szerelmesek minden bizonnyal kislányban reménykedtek ezúttal. Imáik meghallgatásra találtak, hiszen újszülött csemetéjük lány lett, akinek nevét egyelőre nem hozták nyilvánosságra.

via E! Online

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés


Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek