Klippremier: Alestorm - Alestorm
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Hamarosan a boltokba kerül a csapat legújabb nagylemeze, ma pedig megosztották a saját magukról elnevezett dalholz készült kisfilmet.
hirdetésJanuárban számoltunk be arról, hogy az immáron Bodor Mátéval (ex-Wisdom, Leander Kills, All But One) kiegészült kalózmetált játszó csapat stúdióba vonult felvenni legújabb nagylemezét, a No Grave But The Sea-t. Néhány hónapja már azt is megtudhattuk, hogy az újdonság május 26-án hódítja majd meg a világot, ezzel egyidőben pedig közzétették a lemez borítóját és dallistáját is.
A múlt hónapban pedig a Christopher Bowes vezette csapat arról is lerántotta a leplet, hogy már javában forognak a kamerák Szerbia fővárosában, Belgrádban, ahol rögzítésre kerül legújabb videóklipjük, ám azt még nem árulták el, hogy melyik dal kap majd egy különleges képi világot. Később azonban kiderült az is, hogy a csapat nem csupán egy, hanem egyszerre két kisfilmet forgat, melyek egyike néhány perce debütált a Napalm Records emezkiadó hivatalos YouTube-csatornáján.
Az első kisfilm az Alestormhoz készült, melynek különlegessége az, hogy magáról a csapatról szól; a kalózokról, az ivásról és csupa olyan dolgokról, ami a formáció stílusát jellemzi. A videóklip képi világa pedig nagyon mókásra sikeredett, hiszen a tagoknak megkell küzdeniük a saját bandájukért, valamint a színpadért is. Íme:
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Brutális gyilkosság történt.
Nem teljesen erre számítottunk.
Jegyespár voltak, de már szakítottak.
Felpörgött a rajongótábor egy podcast részlet miatt.
Nem kendőzte el a véleményét.
Tokióban jártak együtt.
Valódi volt a sok férfi nemi szerv.
Sokan csalódtak benne a régi fotója miatt.
Hónapokkal ezelőtt megtörtént.
Elárulta, mi volt az ára a sikerének.













