Klippremier: Tarja – An Empty Dream
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
2015-ben derült ki, hogy a finn énekesnő énekli majd egy argentin film főcímdalát.

2015-ben számoltunk be arról, miszerint a finn énekesnő stúdióba vonult felvenni az argentin Corazón Muerto (Halott Szív) című film betétdalát, melyet ő maga írt és ad elő. Később egy részletet már meg is lehetett tekinteni a jelenetből, melyben az ex-Nightwish-énekesnő is megjelenik.
A Finnország hangjának is megválasztott vokalista egyébként kicsit sem unatkozik, hiszen már lázasan dolgozik új lemezén is, ami még idén megjelenik, továbbá legújabb DVD-jét, az Act II-t is idén kívánja piacra dobni. Az earMUSIC lemezkiadó a napokban tudósította a finn szépség rajongóit arról, hogy Tarja hamarosan újdonsággal örvendezteti majd meg a nagyérdeműt, ám arról egyelőre nem kaptunk konkrét információt, hogy mivel kapcsolatban - egészen idáig. A mai napon véget értek a találgatások és kiderült, hogy az An Empty Dream című dalához készült videoklipet hozták nyilvánosságra, mely nóta a már fent is említett adaptáció betétdala. Íme!

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Ha lehetne, kimaradna a botrányából.
Beadta a válási papírokat
Elárulta, mi ennek az oka.
Kifütyültékőt a szurkolók.
Egy időre jegeli a barátságot.
Kénytelen volt reagálni a botrányra.
Nagyon haragszik rá.
Kifütyülték a Super Bowlon
Még mindig alig hiszi el, hogy elment az énekes.
Még több kínos dolog derült ki.