Starity

Tarolt a Wintersun új albuma

2017. augusztus 08. 13:01   |   Szerző: TarjaNightwish

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A múlt hónapban került a boltok polcaira a csapat várva várt harmadik nagylemeze.

hirdetés

Július 21-én, a finnek öt év várakozásnak tettek pontot a végére, ugyanis végre piacra dobták legújabb stúdióalbumukat, a The Forest Seasonst. Az öttagúra bővült formáció jelenleg is az újdonságot népszerűsíti világszerte, a minap azonban hivatalos Instagram-profiljukon keresztül tudatták a nagyérdeművel, hogy az öt év leforgása alatt nem vesztegették idejüket, keményen dolgoztak, aminek most meg is lett az eredménye.

A harmadik Wintersun-korong hatalmas népszerűségnek örvend a hallgatóság körében, így nem csoda, ha több lemezlistán is előkelő helyen foglal helyet. Hazájukban, Finnországban listavezető lett, Svédországban, Belgiumban, és az  Egyesült Királyságban két listát is birtokol, még az Egyesült Államokban hármat. A Jari Mäenpää vezette zenekar nagyon büszke ezen sikerre, ugyanis munkásságuk alatt eddig még nem volt részük hasonló elismerésben.

Fotó: Instagram / Wintersun

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek