Dalpremier: Leander Kills – Egy hónapja nem láttalak
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Nemsokára megjelenik a Leander Kills új nagylemeze, az Élet a halál előtt, melyről a csapat ismét megosztott egy dalt rajongóival.
hirdetésKorábban már beszámoltunk a Ha elmész című dal premierjéről, most azonban a Leander Kills egy új szerzeményt osztott meg rajongóival, mely az Egy hónapja nem láttalak címet viseli. A dalt több rajongó is hallotta már a hivatalos premier előtt, ugyanis aki korábban kitöltötte a zenekar egyik kérdőívét, annak elküldték e-mailben a nótát. Az együttes kérésére egyetlen rajongó sem osztotta meg semmilyen felületen az Egy hónapja nem láttalakot, a srácok azonban a tegnapi napon megjelentették a dalt.
Az album szeptember 22-én jelenik megkerül a boltok polcaira, aznap pedig a Leander Kills egy koncerttel is készül, mely ingyenesen megtekinthető lesz. Az eseménynek a Budapesten található Irinyi József utcai MOL-kút ad otthont, ahol a srácok egy teherautó platóján fognak három órától zenélni, a koncert után pedig hat óráig dedikálást is tartanak.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Megvolt a hagyatéki eljárás.
A pillanat gyorsan terjedt az interneten.
Az egyik tetoválása problémát okozott.
A magánéletéről mesélt.
Elárulta, mi okozta a legnagyobb gondot.
Hát persze, hogy ő is ott volt!
A kifutón jelentek meg a párizsi divathéten.
Itt a bizonyíték a románcra.
10 évet töltött a sorozattal.
Több beceneve is van.













