Starity

Doro: "A rajongóim a fő motivációim"

2017. október 30. 19:07   |   Szerző: TarjaNightwish

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A német metál-királynő jelenleg is keményen dolgozik, emellett pedig ünnepi turnéval tengeti mindennapjait, ám egy rövid interjú során elmesélte, hogyan képes még mindig a maximumot nyújtani.

hirdetés

A Warlock egykori énekesnője immárom három évtizede szerepel a metálzenei szintéren, karrierjét tekintve pedig már a legendák csarnokában is helyet foglalt. Az 53 éves énekesnő jelenleg is keményen dolgozik legújabb szólólemezén, melynek megjelenését a jövő évi Wacken fesztivál kezdetére datálta. Egy korábbi interjúból kiderült, hogy számos vendég szerepel majd a készülő korongon, melynek dalai már nyolcvan százalékban elkészültek, Doro pedig számos gyilkos dalt és egyben temérdek himnuszt ígér rajongói számára.

A lemez már nyolcvan százalákban elkészült, ami a nagyszerű vendégeknek, valamint a számos himnusznak köszönhetően igencsak tökéletes lett. Igen, a szokásosnál is több himnusz van rajta, és igen, tartalmaz néhány sötét és romantikus nótát, szívszorító balladákat: olyat, ami szuper-kemény és van benne sötétség, de megtalálhatóak a dallamosabb tételek is.

– árulta el, egy a Capital Chaos TV-nek adott interjú során.

Nemrégiben a Blabbermouth hasábjain jelent meg az a cikk, melyben a vokalistát arról faggatták, hogy hogyan képes több, mint harminc éves karrier után is még mindig a toppon lenni, de arról is szó esett, hogy mi ad neki megfelelő inspirációt a dalok szerzésében.

Ez nagyon könnyű, hiszen elsősorban az emberek akiket érdekel az amit csinálok, azok a rajongóim. A rajongóim a mindeneim, ők a fő motivációim, inspirációm, annyira szeretem őket. 1980-ban kezdtem a pályafutásom, az első zenekarom a Warlock volt, akikkel csak játszani és szórakozni akartunk, majd 1983/84-ben megjelent az első albumunk, a Burning The Witches, és csak akkor kezdtük úgy érezni, hogy ezentúl komolyan fogjuk venni a zenélést.

– kezdte mondandóját az éneksnő, majd így folytatta:

Fotó: Facebook / Doro

Amikor kiállsz a színpadra, akkor elmondhatod, hogy az emberek átérezték azt az energiát, amit nyújtottál, én minden évben tanulok a rajongóimtól, így minden egyes nap amikor felkelek az ágyból igyekszem a lehető legjobb formámat adni, hogy megadjam nekik azt a 180%-os energiát, amit nagyon szeretek.

Mint ismeretes, a Warlock utolsó nagylemeze, a Triumph And Agony harmincéves megjelenésének alkalmából, Doro egy turnét is szervezett, melynek keretein belül olyan dalok is elhangzanak majd, melyek ritkán lettek eljátszva, vagy valamilyen oknál fogva soha nem kaptak helyet a repertoárban. További érdekesség, hogy a koncertsorozatok alkalmával Doro csapatához csatlakozik Warlock-beli társa is, Tommy Bolan – ezzel hitelesebbé téve az ünnepet. Mindezeken felül, az is kiderült, hogy a lemez jubileumának jelképéül egy DVD-t is piacra dobnak majd.

Ezt követően az énekesnőnek arra a kérdésre kellet válaszolnia, hogy hogyan tud még mindig kreatív lenni a dalok szempontjából, melyre egy igencsak érdekes válasz érdekezett:

Ez csak úgy jön... Nem ülök le és próbálok meg dalokat írni, ugyanis ezek spontán fakadnak ki belőlem.. Általában a legjobb ötleteket éjszaka kapom, amikor már lefekvéshez készülők, ilyenkor hirtelen törnek rám a dallamok és a lírai szövegek, ilyenkor csak annyit mondok magamnak, hogy »Ó, Istenem, ezt fel kell jegyeznem, mert ebből még hatalmas sláger lehet.« Határozottan érezni lehet, amikor egy nagy teljesítményű dal van készülőben, ilyenkor mindig megdobban a szívem és izgulni kezdek, csak vigyázni kell, hogy jó eszközöket használjak a készülésénél. A dalokat meg kell érteni és tökéletesen elkészíteni a rajongóknak, mert akkor ők úgy gondolják majd, hogy »Igen, ez valami nagyszerű.«

– magyarázta.

Fotó: Facebook / Doro

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek