Stúdióalbummal jelentkezett a Seventeen
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A 2017 Seventeen Project november hatodikán kiteljesedett a csapat második stúdióalbuma képében.
hirdetésA Seventeen november hatodikán, második stúdióalbuma, a TEEN, AGE képében mutatta be a 2017 Seventeen Project nevezetű projekt harmadik fejezetét. A projekt még májusban keződött el az Al1 nevezetű minialbumukkal, majd szeptember és október között az alegységek jelentkeztek új anyaggal – erről bővebben ebben a cikkünkben olvashatsz. A korong megjelenésével egyidőben a főcímdal, a 박수 (CLAP) videoklipjének is örülhetnek a rajongók.
Visszatérésük a 2017-es projekt utolsó része és ez a második stúdióalbumuk, így még jelentősebb számunkra
– mondta a formáció vezetője, S.Coups.
Az intróval és az outróval együtt összesen tizenhárom tételt sorakozat fel az album, melyek megírásában és komponálásában most is aktívan részt vettek a tagok.
Lemezük fizikai formátumban négy verzióban jelent meg: White, Green, Orange és RS.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Cara Delevingne az első nyíltan leszbikus nő a Playboy nyomtatott címlapján.
Harmadik gyermekét várja.
Évek óta nem vállalt színészi munkát.
Kiderült, hogy mi okozta a halálát.
Szorongást okozott nála a teste változása.
Már nem kell a régi barátainak.
A sztárpár elárulta, hogy kislány vagy kisfiú lesz-e.
Kiderült, meddig titkolták, hogy együtt vannak.
Súlyos betegséget diagnosztizáltak a lányoknál.
Megtartották az esküvőt.











